“Miskolc turizmusa válságálló”

Korábban a Covid-járvány miatti korlátozások, majd az infláció és a kormány által szabadjára engedett energiaárak is hatalmasat rúgtak a szektorba, de úgy tűnik, egyértelmű javulás látható.

Bár a nyári szezonról nincsenek adatok, de az év első öt hónapjának tendenciái optimizmusra adnak okot.

„A szektor szolgáltatóival, piaci szereplőivel folyamatosan kommunikálunk és visszajelzéseik alapján úgy tűnik, a helyi turizmus annyira erős, hogy az országos átlagnál kevésbé üti meg az a válság, ami sajnos jellemzi most a hazai turisztikai ágazatot”.

Orosz Eszter a helyi tourinform irodát is üzemeltető MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a január és május közötti időszak adatai alapján úgy tűnik, hogy visszatérnek Miskolcra a külföldi turisták, akiknek a koronavírus-világjárvány miatt az elmúlt években megfogyatkozott a száma.

„ A piac sem nagyon változott 2019-hez, az utolsó békeévhez képest: elsősorban Németországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkeznek külföldi turisták Miskolcra. A lengyeleknek nagyon kedvelt célpontja a Barlangfürdő, a szlovákok esetében pedig azt vettük észre, hogy sokkal többen érkeznek akár egy-egy hétvégére, Miskolcra."

Bár országosan csökken a belföldi vendégforgalom, Miskolcon a tendencia eddig másképpen alakult. Miskolc az idegenforgalmi adóbevételek alapján a megyei jogú városok között harmadik helyen szerepel a turisztikai rangsorban, illetve arról is, hogy a szektor talpra állását jelezheti az a tény is, hogy 2022-ben minden helyi attrakciónak nőtt a látogatottsága, csökkenést egyedül a kisvasút mutat, de ez a közelmúltban lezárult felújítás miatt érthető is. A szektor szakemberei egy elhúzódó nehéz időszakra számítanak, mivel az infláció, az energiaárak és a jelenlegi háborús helyzet miatt csökkent az emberek diszkrecionális jövedelme, vagyis az az összeg, ami a kötelezően kifizetendő kiadások (például alapélelmiszer, rezsi) után megmarad, és amely szabadon, bármire elkölthető. A fejlesztések viszont turistacsalogató hatással lesznek hosszabb távon. 

Elolvasom a teljes cikket >>

Forrás: minap.hu / borsod24.hu


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.