MTÜ: jelentős támogatás érkezett a turisztikai szektor számára

Ezzel kapcsolatos közleményük szerint 2022.12.23-tól a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program. A döntés értelmében közel 21 ezer szálláshely-szolgáltató és vendéglátóhely üzemeltető kaphat segítséget az energiaválság miatt megnövekedett rezsiköltségek mérsékléséhez.

A támogatási programra mintegy 16 000 vendéglátóegység és 4500 szálláshely jelentkezhet. A szektort érintő ismételt intézkedéscsomag jelentősen hozzájárul a turisztikai mikro-, kis- és középvállalkozások stabilitásának megőrzéséhez, valamint a munkaerő megtartásához. Az érintett vendéglátóegységeket, illetve szálláshelyeket működtető vállalkozások foglalkoztatják a két szektor munkavállalóinak 70-80 százalékát, mintegy 80-100 ezer főt. Megtartásuk a pályán alapvető érdeke az ágazatnak, hiszen a gazdaság húzóágazatának számító turizmus fejlődéséhez, valamint a hosszútávú stabilitáshoz elengedhetetlenül szükséges a jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező munkavállaló.

 

A módosítás eredményeként az érintett turisztikai mikro-, kis- és középvállalkozások 2023. január - március számlával igazolható földgáz, villamosenergia, illetve távhő havi átlagáruk előző évi, azonos időszakához mért növekményének fedezésére igényelhetnek, maximum 50% mértékű vissza nem térítendő közvetlen támogatást. Ezt önállóan, vagy energiahatékonysági beruházáshoz felvett hitel önerő-támogatásával kombinálva is megtehetik, ugyanis a részvétel egyik feltétele, hogy a támogatott kkv-k energiahatékonysági beruházást hajtsanak végre legkésőbb 2024 végéig. Ezentúl szintén fontos kritérium, hogy 2023. III. negyedévének végére, tehát az ősz befejeztével a vállalkozásban foglalkoztatottak létszáma legfeljebb 10 százalékkal csökkenhet a 2022-es év azonos időszakához képest.

Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.