Művészettörténeti szenzációk az árverésen

A 266 tételes, teljes műtárgylistán a magyar festészet múzeumi rangú főműveinek kivételesen gazdag elit egysége kapott helyet. Az aukcióra a budapesti Marriott Hotelben december 10-én 18.00 és 22.00 óra között kerül majd sor.

A több tucat kiemelkedő alkotás közül – Czóbel Béla 1905-ös Kislány ágy előtt című, külön elemzett kulcsműve mellett – öt festményt emelünk ki: a 20. századi magyar festészet történetének öt kimagasló mesterének egy-egy remekművét.

Az 1930-as években született Művésztársaság című kompozíción a festő, Vaszary János a tatai Park-sorozat családias összejöveteleinek intim világát ötvözi a Korzó-képek nagylélegzetvételű, fővárosi környezetével. A művész egykori krisztinavárosi otthonának, a „penthouse”-os Vágó-háznak a tetőkertjén készült jeleneten vidám művésztársaság ünnepel a háttérben kirajzolódó Budavári Palota régi, Haszmann-féle kupolája alatt.


Fotó: Kieselbach Galéria

A most felbukkant – Vaszary ünnepelt, „fehér alapos”, art deco korszakhoz tartozó – kép nemcsak a nagy ciklusokat összekapcsoló kulcsmű, de egyben regényes múltú várostörténeti dokumentum.

A korábban ismeretlen festmény felbukkanása igazi művészettörténeti szenzáció.

A Csontváry által halhatatlanná tett Taorminát megörökítő Egry József-festmény, a Taorminai napkelte (1930) kivételes csúcsot képvisel az életműben. Mivel a 20. század során sokáig egy elzárt pécsi magángyűjteményben őrizték, több mint fél évszázada nem szerepelt együtt a többi kiemelt alkotással. Reprodukcióról viszont jól ismerik a hazai műértők, hiszen már a festő első – majd százéves – monográfiájában is látható a fotója, onnantól kezdve pedig az összes jelentős Egry-albumban ott találjuk Taormina I. címmel. Ilyen tökéletes állapotban megőrződött, az olajpasztell eredeti izzását őrző főművet alig ismerünk a fény nagy varázslójától, a Balaton festőjétől, Egrytől.

Perlrott Csaba Vilmos Szabadban című, 1911 körül született nagy szabású kompozíciója párizsias modernséggel fogalmazza újra a ligetben pihenő aktok klasszikus témáját. Matisse „kedvenc tanítványa”, Perlrott a régi mesterek (Tiziano, Giorgione) és a modernek (Cézanne, Picasso) nyomán alkotta meg saját összefoglaló kulcsművét a fauve lombok alatt időző női és férfi figurákról. A monumentális modern mestermű egykor a leghíresebb „bankárkollekció”, a Kovács Gábor Gyűjtemény éke volt. 


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.