Nagyszabású kiállítás a debreceni MODEM-ben

Az MBH Bank célkitűzése, hogy társadalmi felelősségvállalása jegyében a műremekekből álló gyűjteményét a nagyközönség számára is bemutassa.  A debreceni tárlat a mai kor egyik legfontosabb témáját, a természeti erőforrásokat, a természethez való sokoldalú viszonyt járja körbe Rockenbauer Zoltán kurátori munkája révén. A kiállítás július 21-ig várja az érdeklődőket.

100 év természet. Tájképek és csendéletek az MBH Bank gyűjteményéből címmel debütáló kiállítás az MBH Bank értékes műgyűjteményének válogatott alkotásait sorakoztatja fel a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, Rockenbauer Zoltán kurátor közreműködésével. A július 21-ig megtekinthető tárlatot Muladi Brigitta művészettörténész nyitotta meg, a megnyitón köszöntőt mondott Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese és Vizi Kata, a MODEM ügyvezető igazgatója.

A kiállítás tájképei és csendéletei nagyszabású, klasszikus és modernista kiállítási élményt biztosítanak, és emellett kortárs relevanciájú, a 21. század egyik legfontosabb kérdéskörét vetik fel, nevezetesen a természeti erőforrásokhoz való viszonyulásunkat járják körbe. Így többek között Benczúr Gyula, Berényi Róbert, Egry József, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Patkó Károly, Perlrott Csaba Vilmos, Szőnyi István és Ziffer Sándor művei is megtalálhatók a tárlaton.

 

„Az MBH Bank elkötelezett amellett, hogy aktívan támogassa a hazai művészeti szcénát és a kulturális értékek megőrzését társadalmi felelősségvállalása jegyében. Szeretnénk, hogy a művészet mindenki számára elérhető legyen, ennek egyik fontos mérföldköve, hogy a főváros mellett országszerte megmutassuk a közönségnek gyűjteményünket. Büszkék vagyunk arra, hogy a MODEM-ben debütáló tárlatunkkal hozzájárulhatunk a magyar képzőművészet és a természeti erőforrások iránti tudatosabb gondolkodás előmozdításához"

– mondta Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese.

Benczúr Gyula, Berényi Róbert, Egry József, Kernstok Károly  művei is megtalálhatók a tárlaton
Benczúr Gyula, Berényi Róbert, Egry József, Kernstok Károly művei is megtalálhatók a tárlaton
Fotó: Modem

Az MBH Bank vállalati gyűjteménye az egyik legjelentősebb gyűjtemény a hazai vállalati szférában, válogatott része körülbelül 260 műtárgyból áll, a teljes gyűjtemény pedig mintegy 1200 alkotást ölel fel a 19. és a 20. századi magyar képzőművészet kiemelkedő művészeitől. A gyűjtemény építése eleinte klasszicista, akadémikus, romantikus művek, majd később korai modern alkotások megvásárlására koncentrálódott, majd az érett modern, illetve szignifikáns kortársak vásárlásával teljesedett ki, az MBH Bank Művészeti Alapítvány pedig ezen elv mentén bővíti tovább a gyűjteményt. Az MBH Bank filozófiájával párhuzamosan a gyűjtemény is a múltat hivatott összekapcsolni a jelennel és a jövővel, hidakat képezve a generációk között.

A banki gyűjtemény olyan közintézményi színvonalú, emblematikus darabokat tartalmaz, amelyek révén a megnyílt tárlat a debreceni MODEM célkitűzéséhez is kiemelten illeszkedik, a művészeti központ ugyanis a modern festészeti remekművekre is igyekszik minél nagyobb hangsúlyt fektetni a kortárs művészet mellett. 

„Jelen gyűjtemény anyaga igen gazdag, jellemzően a magyar művészettörténet fontos csomópontjainak kiemelkedő alakjait vonultatja fel. A MODEM szellemiségét hűen tükrözi, hogy harmonikusan elfér kiállítótereiben a tárlat színes, figuratív formanyelve, egy másik terében a monokróm festészet minimalista világa, vagy a múzeum saját gyűjteményét prezentáló kortárs kiállítás változatos médiumai, melyek mentén a látogatók széleskörű igényeit tudjuk kiszolgálni.”

– tette hozzá Vizi Katalin, a MODEM ügyvezető igazgatója.

Az MBH Bank további tervei között szerepel, hogy a gyűjteményében szereplő alkotásokat a jövőben még több helyszínen mutassa meg, ezáltal hozva közelebb a nyilvánossághoz a hazai művészeti örökség műremekeit.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.