Napraforgók a falon – falun

Ki ne vágyna a nagyvárosok szmogos levegője, a zsúfolt villamosok, buszok zaja után néhány napra a jó falusi levegőre, frissen fejt tejre, házi készítésű sajtra, vajra. Kiülni a teraszra, hosszúlépést kortyolva pihenni, közben hallgatnia a gyerekeket, akik tojást keresgélnek a tyúkólban, vagy a háziak kutyáját, macskáját nyúzzák, vagyis játszanak. De mindezt hol tehetjük meg?

Manapság már egyszerű a kérdés, kell egy számítógép, beírjuk, hogy www.falusiturizmus.hu és máris nézhetjük, hova szeretnénk menni. Bejelölhetjük például, hogy a fővárostól csak húsz kilométerre legyen az a falusi ház, amelyben pihenni szeretnénk, a kutyánkat is akarjuk vinni, mert a gyerekek nem válnak meg a Buksitól egy napra se, legyen kert, adjanak házi kosztot is, mert elég otthon reggeltől estig főzni. Ezeken kívül még számtalan kívánságunk lehet, kimeríthetetlen lehetőségeink vannak.

Persze nagyon fontos, hogy milyen körülmények közé vágyunk, elég a kert végén egy sátor, mert nosztalgiázni akarunk, vagy teljes összkomfortot akarunk, és ha már lúd, legyen kövér, kell nekünk a szauna is. A választásban segít, hogy 2011 óta már a falusi vendégházakat is ellátták védjeggyel, vagyis napraforgókkal jelzik, milyen komfort vár ránk. A legnagyobb kényelmet a négy napraforgó jelzi, ugye tudják, a szállodáknál is van ilyen, csak ott csillaggal találkozunk.

Segítségünkre van Zala Andrea, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) titkára, aki elmondja, hogy a négy évvel ezelőtti kezdés óta kiforrott a rendszer, már a szállásadók is tudják, ezek a jelzések őket segítik, és jelentkeznek is a napraforgós minősítésekért. A követelményeknek eleget kell tenni, a három naprafogós falusi portánál a vendégek számára elkülönített fürdőszoba és WC-t, étkező, konyha társalgóval, valamint pihenőkert és parkolási lehetőség szükséges. A négy napraforgó jelzése már sokat ígér, saját fürdőszobát és WC-t, a lakóegységben, jól felszerelt szoba, étkező, társalgó, konyha és kerti bútorok, pihenőkert kellenek, parkolási lehetőséggel. Persze ne legyünk fővároscentrikusak, elég, ha majdnem mindenki az.

A FATOSZ nem a főváros távolságától függően tünteti fel a portákat, hanem régiónként. Jó hír a SZÉP Kártyával rendelkezőknek, hogy egyre több vendégházunk fogadja el fizetési eszközként. Van olyan hely, ahol gondoltak a kerekes székesekre, az épület részlegesen akadálymentesített, legalább egy szoba és fürdőszoba alkalmas mozgásukban korlátozott vendégek fogadására. A házigazdák biztosítanak transzferszolgáltatást a vendégek számára, valamint rendelkezésre állnak speciális turisztikai ajánlatok, szabadidős lehetőségek. A Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonában lévő Falusi Turizmus Nemzeti Tanúsító Védjegyet a FATOSZ koordinálja és a minisztériumban működő Bíráló Bizottság hagy jóvá.

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) budapesti, Király utcai központi irodája több mint 800 szálláshely minősítési dokumentációját dolgozta fel az indulás óta. Ők adják a szakmai hátteret és ők működtetik az országosan is regisztrált hálózatot, a minősített vendégházak tulajdonosai csatlakozhatnak a szövetség online foglalási rendszeréhez, és bekerülhetne több adtabázisba is, vagy a vendégváró katalógusokba és részt vehetnek országos hazai vagy külföldi rendezvényeken is kínálataikkal, reklámanyagaikkal.

A napraforgó a minőségi falusi turizmus szimbóluma

A falusi szálláshelyek napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegye a FATOSZ által több mint tíz éve létrehozott, és működtetett minősítési rendszer alapjaira épülve 2011 óta a minőségi falusi turizmus szimbóluma. A védjegy alapvető célja, hogy – összhangban az egyes szálláshelyek működtetéséről szóló 239/2009. Korm. rendeletben foglaltakkal – garanciát nyújtson a szálláshely szolgáltatás minőségének megfelelő színvonalára. A falusi vendégházak 1-4 napraforgós besorolást nyerhetnek el a külső, belső megjelenés, a felszereltség, a szolgáltatások színvonala, valamint a szállásadó személyes felkészültségének, szakmai képzettségének függvényében. Bővebb információ: www.fatosz.eu.

 

2014 évben a fürdők minősítésével bővült a nemzeti tanúsító védjegyrendszer. A védjegy a fürdőlétesítmények esetében is a magas színvonalat képviselő szolgáltatókra irányítja a figyelmet, akik a magyar turizmus versenyképességének erősítése szempontjából kiemelt szerepet töltenek be.

2015 évben a szállodák, a kempingek, az üdülőház-telepek, a magán- és a falusi szálláshelyek után az ifjúsági szállásoknak is megszületett a hátizsákokkal jelölt Nemzeti Tanúsító Védjegye.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.