Négyévszakos lesz az eplényi síközpont

Megújulás után Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.

A Bakonyban található sportközpont csütörtöki bemutatóján elhangzott, hogy tavaly 73 ezer látogató kereste fel a létesítményt, amelyben óránként 60 köbméter előállítására képes 50 hóágyú dolgozik, hogy megfelelő időjárás esetén lehetőséget biztosítsanak a havas sportok űzésére. A tavalyi szezonban 116 hóbiztos nap volt a helyszínen, ahol csaknem 8 kilométer hosszú pályarendszer és 16 különféle útvonal áll a síleni vágyók rendelkezésére.

A téli sí- és hódeszka-idény után tavasztól a kerékpárosok számára kínál programlehetőségeket az eplényi létesítmény, amelybe mostantól a digitális fejlesztéseknek köszönhetően gyorsabban, készpénzmentesen lehet bejutni.

"Kialakítunk egy állandó downhill pályát az extrém kerékpársport kedvelőinek, és folyamatos kerékpártúrákat szervezünk majd szakképzett túravezetők irányításával. A Sport43 ingyenes kezdeményezéssel összefogva az iskolás csoportokat idén sem hagyjuk ki a legjobb programokból, eddig csaknem 30 ezer gyerek tartott már velünk. A nonprofit eseménysorozat keretén belül tematikus osztálykirándulásokat szervezünk nekik, libegőzéssel, túrázással, télen pedig térítésmentes síelési és snowboardozási lehetőséggel" - mondta Boós Imola, a Síaréna Vibe Park marketingvezetője.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.