Népszerű bükki ökoturizmus

Már biztos, hogy rekordévet zárhatnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyei és az Igazgatóság 2017 második felében elindított új ökoturisztikai fejlesztési programja meghozta a várt eredményeket, hiszen már augusztus végére jelentősen meghaladták a látogatottsági adatok a tavalyi egész éves forgalmat – összegezte a nyári tapasztalatokat Nagy Júlia, az ökoturisztikai szakmai program kidolgozója és irányítója.

A program kiemelkedő eredményeként az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területen több mint 20 ezerrel több látogató fordult meg az év első nyolc hónapjában, mint 2017 hasonló időszakában. A lillafüredi Szent István-barlang sem panaszkodhat: augusztus végéig 11 ezer fővel több vendég kereste fel, mint tavaly ilyenkor, ami 33%-os vendégszám bővülést jelent. Az összes bemutatóhely adatai alapján mintegy 32%-os az eddigi forgalombővülés.

A fejlesztési program részeként az Igazgatóság a látnivalóit és szálláshelyeit egy erős központi koordináció mellett szorosan együttműködő hálózatba szervezte, amelynek támogatására és ellenőrzésére bevezettek egy szigorú monitoringra épülő vendégközpontú minőségbiztosítási rendszert is. A program megtámogatásához a BNPI több helyszínen jelentős infrastrukturális fejlesztéseket is társított, pl. az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál hologramos ősállat-bemutató és megújult lombkorona tanösvény várja a vendégeket, új fogadópont került kialakításra a páratlan látványt biztosító szilvásváradi Millenniumi kilátónál, a GUIDE@HAND BNPI mobil alkalmazással pedig több nyelven offline is használható audioguide segíti a túrázók eligazodását. Következő lépésként mindezekhez kapcsolódva megújult az Igazgatóság turisztikai arculata, a potenciális vendégeket pedig egy egyedi, ökotudatos eszközöket használó kampánnyal szólította meg az Igazgatóság, amely az online jegyfoglalási lehetőséget is tartalmazó interaktív bnpi.hu-ra épül.

Az ökoturisztikai fejlesztési programban kiemelt helyet kaptak az Igazgatóság szálláshelyei is. A BNPI célja olyan szálláshelyi szolgáltatások kialakítása, amely kiszakítja a mindennapokból a családokat a közvetlen természeti élmények biztosításával. A csendre, nyugalomra és jó levegőre vágyó vendégek számára a Bükkben a Borostyán Panzióban és a Rejteki Kutatóházban is szálláshelyi könyvtárat alakított ki az igazgatóság, s jelentős erőfeszítéseket tett a gyerekeknek szóló szolgáltatások folyamatos fejlesztésében is, miközben az aktív kikapcsolódásra vágyók számára továbbra is biztosítja a kerékpárkölcsönzést és a gyalogtúrák lehetőségét. A közelmúlt fejlesztései jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a szállások elérték az optimális kihasználtsági szintet, amelyet az eddigi foglalások alapján az őszi és téli időszakban is tartani tudnak.


Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.