Nevet és arculatot vált a Turizmus Trend kiadója

Szerdától PPH Media néven folytatja működését a Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklapot is kiadó Professional Publishing Hungary. A névváltás nem érinti a kiadó által megjelentetett médiamárkákat, azok megőrzik saját logójukat és nevüket, a tulajdonos pedig továbbra is a német Süddeutscher Verlag marad.

Szerdától új logóval, arculattal és új néven, PPH Mediaként folytatja működését a Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklapot is kiadó Professional Publishing Hungary. Az átalakulást egy névváltó céges karácsonyi partin mutatták be kedd este a Kazinczy utcai The Marketban (Brklyn).

A mostani lépés egy három évvel ezelőtti átalakulási folyamat kiteljesedése. 2013 nyarától összevont értékesítési csapat látja el a kiadó összes termékéhez kapcsolódó sales-feladatokat Molnár Péter értékesítési vezető irányításával, illetve az addig az egyes szerkesztőségek alá tartozó tördelési, grafikai feladatokat végző munkatársak is egy csapatba szerveződtek, melynek vezetője Krémer Julianna lett. Erről itt írtunk részletesebben.

A három évvel korábbi átalakulás célja elsősorban az értékesítés erősítése volt, illetve az, hogy a kiadó az üzleti partnereit egykapus ügyfélkezeléssel tudja kiszolgálni. A kiadó vezetése most úgy döntött, hogy az egyes lapok mellett a kiadói márkát is erősíteni szeretné, így született meg a PPH Media és a friss arculat, amely a jövőben egyfajta ernyőmárkaként funkcionál a kiadó egyes lapjai, így a Turizmus Trend / Vendég & Hotel fölött is.

„Az integrált értékesítés és egykapus ügyfélkezelés további erősítése, illetve a kiadónk piacvezető szakmai portfoliójának a kommunikálása a mostani név- és logóváltás elsődleges célja. Olyan arculatot szerettünk volna a PPH Mediának, amely kellően felismerhető és megjegyezhető a hirdetőink számára, azonban jól együttműködik az általunk kiadott egyes médiamárkák logójával és arculatával is” – mondta el az átalakulásról Vándor Ágnes, a PPH Media ügyvezető igazgatója.

A PPH Media a német Süddeutscher Verlag – a Süddeutsche Zeitung kiadója – magyarországi leányvállalata, az egyik vezető szakkiadó Magyarországon. Piacvezető pozícióval rendelkezik az orvosi, a média/marketing, a műszaki, az élelmiszer és gasztronómiai lapkiadás területén, továbbá meghatározó tényező a szállodaipari és idegenforgalmi lapkiadásban. A kiadó portfoliójába tartoznak a Turizmus Trend / Vendég & Hotel mellett a Kreatív, az Élelmiszer, a Gyártástrend, az Üzlet és Pszichológia, a Business Next, a Tobacco, a Medical Tribune és több más orvosi kiadvány, illetve az ezekhez kapcsolódó weboldalak.


Lengyel-magyar csoportos kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar csoportos kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.