Nőtt a téli vendégforgalom a debreceni Aquaticumban

Az előző téli szezon vendégforgalmára még rányomta bélyegét a pandémia. Az idei telet ez már nem érinti, ami a debreceni Aquaticum Termálfürdő látogatószámán is megmutatkozik.

A Debrecen Televízió Napszemle című műsorában az Aquaticum Termálfürdő forgalmának alakulásáról is beszámoltak. A tudósításban elhangzott, hogy a debreceni fürdőkomplexum termálfürdő részlegének téli vendégszáma 40-45 százalékkal nőtt az előző téli szezon adataihoz viszonyítva - írja  a Termál Online.

Ezt a kiugró növekedést azzal magyarázzák, hogy 2021-2022 telére azért még hatással volt a koronavírus-járvány. Sokan, főleg az idősebb korosztályból akkor még sokkal óvatosabban utaztak, jártak fürdőbe. Mostanra azonban ez megváltozott, ami a látogatószámokban is megmutatkozik.



Nagy kérdés ugyanakkor, hogy az energiaárak növekedése és a megugró infláció miatt mennyire kezdenek takarékoskodni a fürdőlátogatók. Az Aquaticumnál abban bíznak, hogy a szolgáltatásaik minőségével és a kedvező árpolitikával meg tudják győzni a pihenni vágyókat arról, hogy érdemes hozzájuk ellátogatni.

Január eleje óta a termálfürdő esetében egy felnőtt napijegy 3800 forintba, diákoknak és nyugdíjasoknak 3000 forintba kerül. 16 óra után délutáni belépő váltható felnőtteknek 3000 forintért, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 2500 forintért.

Forrás: Termál Online


Az utazási irodások már készülnek nagyszabású őszi rendezvényükre

Az utazási irodások már készülnek nagyszabású őszi rendezvényükre 

A MUISZ a következő időpontban nagyszabású programot szervez 50. születésnapja alkalmából.
Tengeri kaland Budapest legnagyobb homokozójában

Tengeri kaland Budapest legnagyobb homokozójában  

Gyereknapi programok a Városháza pop-up parkban!
Gördeszka-kiállítás Pécsett

Gördeszka-kiállítás Pécsett 

Dizájnolt deszkák, underground relikviák, magazinok és plakátok a ’60-es évekből – minden, ami a gördeszka-kultúrához tartozik.
Egy éves a Madame Tussauds Budapest

Egy éves a Madame Tussauds Budapest 

A meglepetések sora nem ér véget: a Madame Tussauds Budapest hamarosan újabb sztárok érkezését jelenti be, nemsokára két állandó figurával 54-re bővül a hírességek névsora.
Erste pénzügyi pontok mostantól hatvan Tescóban

Erste pénzügyi pontok mostantól hatvan Tescóban 

Együttműködési megállapodást kötött a Tesco és az Erste.
Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora

Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora 

Az est során 1.751.000 Ft gyűlt össze az alapítvány javára, mely során igazgyöngyös gyerekek által festett öt festmény is kalapács alá került.
Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában

Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában 

A fergeteges zene mellett lendületes, informatív és izgalmas tárlatvezetések is várnak ránk, hiszen ez az utolsó este, amikor ebben a formában.
Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon

Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon 

Kihirdették a 4. Káli Art-Park szobrászati pályázatának eredményét.
Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon

Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon 

„Éld át az ismeretlent” hirdetik a kiállítás plakátjai és molinói városszerte.
Új kiállítás Balatonfüreden

Új kiállítás Balatonfüreden 

A reformkorba repít vissza a balatonfüredi látógatóközpont.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.