Nyílt levél Tarlós Istvánhoz

Öt civil szervezet az alábbi nyílt levelet juttatta el tegnap Tarlós Istvánhoz.  

Tisztelt Főpolgármester Úr!

A Fővárosi Közgyűlés 2017.12.06.-i ülésén hallottunk először arról, hogy a római-parti árvízvédelemi gát ügyében Ön szakmai grémiumot hívott össze. A közgyűlés előtt is kiemelte, hogy a grémiumban a tiltakozók két képviselője is részt vehet, megfigyelőként. A grémium azóta megkezdte munkáját. Civil csoportunk végül csak a második üléstől lehetett jelen és csak egy embert küldhetett megfigyelőként. Előtte Öntől számos kikötést kaptunk, kik azok a személyek, akik nem képviselhetik a grémium ülésein a csoportjainkat. A grémium összetétele a mai napig nem ismert, munkájáról részinformációk szivárognak ki, az ülések tartalma „titkos”.

Mindezek fényében a következő kérdésekre szeretnénk választ kapni:

1. Ki(k) és milyen kritériumok alapján határozták meg, kik lesznek a grémium tagjai?

2. Ki vezeti az üléseket? Van-e a grémiumnak elnöke? Ki választotta ki őt erre a feladatra?

3. Mi az oka annak, hogy a grémium összetételét nem hozzák nyilvánosságra? Szeretnénk tudni, kik a grémium tagjai, állandó-e, vagy változó az összetétele?

4. Mi a grémium pontos feladata? Milyen határidőre kell a grémiumnak a javaslatát elkészíteni, és átadni a Fővárosnak?

5. Szavaznak-e bármiről, ha igen, milyen kritérium és szempontrendszer alapján?

6. Kötött-e bármilyen szerződést a Főpolgármesteri hivatal a grémium tagjaival? Áll-e a grémium tagjai közül bárki közvetlenül, vagy közvetve szerződésben a fővárossal?

7. Kapnak-e díjazást a grémium tagjai a munkájukért?

8. Hányan vannak a grémiumban, akik már eddig is részt vettek a mobilgát tervezésében, vagy szakmailag már kifejezték egyetértésüket a part mentén létesítendő mobilgát szükségességéről?

9. Van-e arra törekvés, hogy ebben a bonyolult ügyben minden szakma képviselői (a közgazdásztól, a vízügyesen, a szociológuson, a természetvédőn keresztül egészen a hidrológusig) elmondják véleményüket?

10. Megkapták-e a grémium tagjai a szükséges információkat, rajzokat, mérési eredményeket, az eddigi sikertelen terveket?

11. Miért nem oszthatnak meg a résztvevők semmilyen információt a grémium munkájáról. Milyen jogszabály alapján titkosítják az üléseket? Készül-e az ülésekről jegyzőkönyv?

12. Miért nem engedélyezte, hogy a civilek maguk döntsék el, kit küldenek az ülésekre?

13. Miért nem kaptak értesítést a civilek a grémium első üléséről, és miért nem vehettek már azon is részt? 14. Mi miatt kellett lecsökkenteni a parti mobilgátellenes civil résztvevők létszámát 2-ről egyre?

Budapest, 2018.02.21.

Tisztelettel:

Maradjanak a FÁK a Rómain

Civilek a Rómaiért pjt

Természetesen szeretjük a Rómait

Óvjuk meg a Római-part szépséges fáit

Aquincum-Mocsáros Egyesület

Forrás: Turizmus Online / MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.