Nyissunk háttérzenével!

A vendéglátóhelyek újranyitásakor kiemelt jelentősége van a jól megválasztott háttérzenének. A hazai dalszerzők ehhez nyújtanak segítséget a Zenéveljobb.hu oldallal. (X)

A jó háttérzene akár 30 százalékkal növelheti az impulzív vásárlások számát. Ha lassítunk, a vendégek több időt tölthetnek az étteremben, ha gyorsítunk, azzal egy sűrű ebédidőben lehet felpörgetni a fogyasztást. A járvány miatti korlátozások feloldásával újra megteltek a vendéglátóhelyek teraszai.

Felértékelődött a kiszámíthatóság, így a vendégek az újdonságok helyett jó eséllyel inkább arra vágynak, hogy újra beülhessenek a törzshelyükre és megtapasztalják a korábbi hangulatot. Ilyenkor nem érdemes drasztikusan belenyúlni a háttérzene stílusába. Ugyanakkor élénk, vidám zenével érdemes egy kicsit a nyári életérzésekhez igazodni. Ez persze nem jelent teljes stílusváltást, csak azt, hogy a mixből kivesszük a nyugodtabb zenéket és bátrabban használjuk a gyors tempókat. A tudatos zenelejátszás kialakításához kaphatunk hasznos tanácsokat a Zenével jobb! oldalon.

„A dalszerzők szolidaritásként egy időre lemondtak a jogdíjaikról. Most azt kérjük a vendéglátóhelyek üzemeltetőitől, hogy jelezzék felénk az Artisjus.hu honlapon keresztül, ha újra megnyitják belső vendégterüket vagy teraszukat, ahol zenét szolgáltatnak. A jogdíjak megfizetésével a hazai szerzőket és előadókat támogatják” – mondta el dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

(X)


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.