Nyitva Budapest első levendulaparkja

Szelfipontok és lila padok is kerültek a közel hatezer tő levendula közé.

Végre megnyitott az Újpesti Levendulapark: a Szilas-patak partján kialakított zöldterületen 5800 tő levendula és 1400 más évelő növény mellett sétálóösvények, szelfis pihenőpontok, lila padok, fehér ülőkavicsok, pergolák és napelemes térlámpák várják a látogatókat. A mindenki számára nyitott, ingyenesen látogatható terület Újpest és a főváros első levendulaparkja.


"Múlt hétvégén adtuk át a nagyközönség számára a levendulaparkot, amely már délutánra élettel telt meg. A növényeknek - hiszen idén ültettük őket - még kell idő, hogy megerősödjenek és megbokrosodjanak, de már most szépek, jövőre pedig igazán impozáns látványt nyújtanak", mondta Dr. Trippon Norbert alpolgármester, a levendulapark ötletgazdája.

A látogatók közül sokan érkeznek gyalog, biciklivel és kutyával is, hogy megcsodálják, és megérezzék a levendulaillatot. A park ideális helyszín egy sétához, beszélgetéshez, vagy egyszerűen csak egy kis pihenésre. A terület estére sem zár be, hiszen az odatelepített 5 napelemes térlámpáknak köszönhetően sötétedés után is biztonságos.

És mi lesz elvirágzás után a levendulával? Az önkormányzat tervei szerint az Újpesti Szociális Foglalkoztató megváltozott munkaképességű munkatársai illatzsákokat fognak készíteni a lemorzsolt virágokból, amelyeket szétosztanak a lakosság között.

Forrás: Turizmus Online


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.