Ők kapták idén a turisztikai szektor legmagasabb állami kitüntetését

Az elismeréseket Nagy Márton, a turizmusért is felelős nemzetgazdasági miniszter és Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója december 4-én ünnepélyes keretek között adta át a szakma kilenc kimagasló személyiségének.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ünnepélyes díjátadón így fogalmazott:

Hónapról hónapra erősödő teljesítményével az ágazat a magyar gazdaság eredményességéhez is nagyban hozzájárult, idén annak egyik legfontosabb hajtóereje. A turizmus sikerei pedig nem kis mértékben a minőségi emberi erőforrás teljesítményeiből állnak összeamelyek kitüntetésre, ünneplésre méltók.

A képen (b-j): Könnyid László, Annus Viktor (aki Fernezelyi Gergely nevében vette át a díjat), Selmeczi László, Erdélyi Balázs, Furkóné Szabó Marianna, Kisgyörgy Borbála, Horváth Viola, dr. Rátz Tamara, Badacsonyiné Bohus Gabriella, Fekete Magdolna, Nagy Márton
A képen (b-j): Könnyid László, Annus Viktor (aki Fernezelyi Gergely nevében vette át a díjat), Selmeczi László, Erdélyi Balázs, Furkóné Szabó Marianna, Kisgyörgy Borbála, Horváth Viola, dr. Rátz Tamara, Badacsonyiné Bohus Gabriella, Fekete Magdolna, Nagy Márton
Fotó: MTÜ

Az idei Életmű-díjas Fekete Magdolna lett. A turisztikai szakember a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Visit Hungary kötelékében végzett közel két évtizedes, Magyarország nemzetközi piaci értékesítése, üzleti és turizmusdiplomáciai partnerségeinek fejlesztése terén végzett elhivatott munkájával érdemelte ki az elismerést. A fiatalok mentorálásában vállalt szerepe is példamutató.

A Nagydíjasok sorában Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke Selmeczi László társelnökkel megosztva nyerte el az elismerést. A szakember fáradhatatlanul munkálkodik a magyar cukrászat jóhírének erősítésén, a minőségi alapanyagok használatának térnyeréséért. Megmérettetések és tehetséggondozó programok működtetésével is sokat tesz a minőségi magyar cukrászat jövőjéért. 

Selmeczi Lászlót, a Magyar Cukrász Ipartestület társelnökét pedig különösen a magyar cukrászat megújításáért, oktatási és oktatásszervezői munkásságáért, a kézműves cukrászat népszerűsítéséért végzett áldozatos tevékenységéért díjazták.

Badacsonyiné Bohus Gabriella több évtizedes, kiemelkedő színvonalú idegenvezetői munkásságáért kapta az elismerést. Igazi lokálpatriótaként, szívvel-lélekkel munkálkodik Eger és Heves vármegye turizmusának fejlesztésén. 

Dr. Rátz Tamara, a Kodolányi János Egyetem Turizmus Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára több évtizedes, kimagasló oktatói, oktatásszervezői és különösen a fenntarthatóság témakörében úttörő kutatói munkájáért vehette át az elismerést. Számos hiánypótló szakkönyv fűződik a nevéhez. 

Fernezelyi Gergely Pro Architectura és Ybl-díjas építész munkásságában a Barabás Villa rendezvényháztól a budapesti InterCity Hotelig kiemelkedő szerepet tölt be a turizmus számára is létfontosságú kulturális örökség megőrzése, a fenntartható, innovatív és élhető városi környezet kialakítása. 

Furkóné Szabó Mariannának, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének elhivatott városmarketing tevékenységéért adományozták az elismerést. Szerepe kiemelkedő abban, hogy Nyíregyháza turisztikai kínálata széles körben ismertté váljon, és a város vendégforgalma látványosan bővüljön. 

Kisgyörgy Borbálának a Magyar Kempingszövetség elnökeként végzett elismerésre méltó teljesítményéért ítélték oda a nagydíjat, különösen a kempingek helyzetének javítása, a kempingezés elismertségének és népszerűsítésének előmozdításáért végzett munkájáért. 

A 30 év alatti turisztikai kiválóságok számára adható Talentum-díjra 2024-ben Horváth Violát, a protégé. mentorprogram ötletgazdáját és vezetőjét tartotta érdemesnek a kitüntetési bizottság. Programja nagymértékben ösztönzi a fiatalokat, hogy a turizmusban keressék élethivatásukat és segíti hosszú távú karrierépítésüket is az ágazatban.

 


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.