Ők a vasutas fotópályázat nyertesei

Kihirdette a zsűri a IV. Országos Vasutas Digitális Fotópályázat végeredményét, a beküldött képek a magyar vasutat, a vasutasok életét, munkáját mutatják be.

Az ünnepélyes díjátadóra a MÁV Zrt., a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület, valamint a VOKE Arany János Művelődési Ház szervezésében került sor, Győrött. A rendezvényre az ország számos részéről érkeztek vendégek.

Díjazott képek:

Civil pályázó kategória:

1. hely: Urbán Tibor – Várakozás
2. hely: Lakatos Krisztián – Rohan az idő
3. hely: Csipes Mihály – Sínhant

Vasutas pályázó kategóriában:

1. hely: Dani Szabolcs – fotósorozat
2. hely: Ollé Róbert – Pocsolyában
3. hely: Csépke Csaba – Kettő az egyben

A pályázat célja az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson mindazoknak, akik a digitális fotózással igényesen örökítik meg a mai magyar vasutat, a vasúton szerzett élményeiket, benyomásaikat. A képeken keresztül ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a szakmai és utazó közönség bepillantást nyerjen a vasutasok életébe, munkájába, a régebbi és újabb technikák, valamint gépek világába, illetve a vasútnak a tájjal és az emberrel való kapcsolatába.

A zsűri összesen 108 darab képet fogadott el, melyek közül az 56 legjobban sikerült alkotásból nyílt kiállítás a művelődési ház galériájában.


Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.