Október 28-án meghirdetik az idei hungarikumpályázatokat

A hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, hétfőn megjelennek az idei hungarikum pályázatok - jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

Szakáli István Loránd agárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta: a két pályázatra 110 millió forint áll rendelkezésre, november 16. és decemberben 15. között lehet a támogatásra jelentkezni, a támogatott projektet 2016 augusztus 31-éig kell megvalósítani, jelentős forrásigény esetén a beadást a kiíró felfüggesztheti.

V. Németh Zsolt ismertette, hogy a hungarikum törvény idei módosítása a külhoni értékek gyűjtésének erősítésére irányul. Ezt segíti az a pályázat, amely előtérbe helyezi a határon átnyúló együttműködés erősítését, a külföldön fellelhető nemzeti értékek gyűjtését. Egy másik pályázati felhívásban pedig segíteni szeretnék a hagyományos népi mesterségek, a kihalófélben lévő szakmák - mint például a szegedi papucskészítés, kékfestés - fiatal generációknak történő továbbadását.

Az államtitkár úgy vélekedett, hogy az idei év a hungarikumok kiteljesedésének éve: 2015-ben a hungarikumok gyűjtése 12 elemmel, 42-ről 54-re bővült, a kiemelt nemzeti értékeket tartalmazó magyar értéktár elemeinek száma 107-ről 127-re bővült, továbbá mind a 19 megyében megalakult a megyei értéktár és 532 településen helyi értéktárat hoztak létre.

A pályázatok részleteiről szólva Szakáli István Loránd elmondta, hogy 100 millió forint keretet határoztak meg a települési és megyei önkormányzatoknak, illetve az értéktár bizottságot működtető szervezeteknek a határon túli magyar lakta településekkel együttműködésben megvalósuló hazai és külhoni értékgyűjtésre, külhoni értéktárak létrehozására, a tapasztalatok átadására, a nemzeti értékek népszerűsítésére. A pályázat elbírálásakor előnyt élvez a meglévő testvér-települési viszony. A kihalóban lévő népi mesterségek átadására 10 millió forint keret áll rendelkezésre, olyan civil szervezetek pályázhatnak, amelyek alapító okiratában, alapszabályban szerepel a kézműves hagyományos megőrzésének feladata.

Mindkét pályázatnál 1 millió és 3 millió forint közötti támogatást lehet nyerni, a kiírások a többi között a www.kormany.hu és a Herman Ottó Intézet weblapján (www.hermanottointezet.hu) is olvasható lesz hétfőtől.

Kérdésre válaszolva V. Németh Zsolt elmondta, hogy a hungarikumoknak az érzelmi és identitás erősítő hatáson túl gazdaságfejlesztő szerepe is van.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.