Öt izgalmas és nem zsúfolt tűzijáték-nézőhely Budapesten

A Szent István Nap rendezvénysorozat minden évben látogatók tömegeit vonzza Budapestre. A tűzijáték miatt pedig mindig hatalmas tömegek indulnak a Duna két partjára. Pedig vannak még olyan titkos helyek a fővárosban, ahonnét szintén tökéletes a látvány augusztus 20-a estéjén. Mutatjuk, melyek ezek.

Például  belvárosból is könnyedén megközelíthető Gül baba türbéje, ahonnan páratlan kilátás nyílik a mindig pezsgő Budapestre, valamint a Duna azon szakaszára, ahol a rakétákat fellövik.

Hasonló természeti környezetet kínál a Gellért-hegy Erzsébet híd felőli részén a Filozófusok kertje is, ahol a festői látvány mellé augusztus 20-án este hangulatos élőzene is párosul.

 

Azoknak pedig, akik a folyó túlpartjáról gyönyörködnének a fényjátékban, az egzotikus nevű Nehru part, azaz a Bálna és a Petőfi híd közötti zöldsáv jelenthet megoldást.

A tűzijátékkémlelést olyan patinás helyszínek tehetik még izgalmasabbá, mint amilyen a svábhegyi Széchenyi Emlékmű és Kilátó.

Ugyancsak Budapest és környékének múltját hozza karnyújtásnyi közelségbe a Sas-hegyi Látogatóközpont, amelyet az ünnepi tűzijáték ideje alatt kizárólag a fogyatékossággal élők és kísérőik látogathatnak előzetes regisztrációt követően. A regisztráció a következő linken érhető el.

 A titkos, felfedezésre váró tűzijátéknéző-helyekről készült  videó ezen a linken érhető el.

Forrás: LOUNGE Communication


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.