Ötödjére is Guiness-rekorder lett a dinnyési Várpark

A dinnyési Várpark és Skanzen idén immár ötödik alkalommal lett világrekorder három új váruknak köszönhetően. A Várpark alapítója, alkotója Alekszi Zoltán januárban nyújtotta be igényét az új Guiness-rekordra, amit most meg is kapott. Negyvenhét vár élethű makettje áll a nem mindennapi parkban.

„Január elején nyújtottuk be a kérelmet a Guiness-rekordra, ehhez mindig egy komoly mennyiségű dokumentációt, bizonyítékot kell csatolni, ezért az eljárás hónapokat is igénybe vehet. Sőt, a legelső Guiness-rekordunk három évig készült. 2015 januárjában nyújtottuk be szintén hatalmas mennyiségű dokumentációval és végtelennek tűnő levelezések után 2018 januárjában kaptuk meg az oklevelet. Mostanra azért már lett ebben némi rutinunk, de így is jó pár hónapba beletelik, mire kézzelfogható eredménye lesz belőle, ezt most értük el" - kezdte Alekszi Zoltán, aki azt is elárulta, immár közel ötven vár anyaghű, méretarányos mása áll a nem mindennapi Várparkban.

„Negyvenhét vár szerepel az új rekordon, ez hárommal több, mint az előző rekordnál tavalyelőtt. Ezúttal Fehéregyházát, Jászberényt és Szentkirályt nyújtottuk be, mint új várakat. Ezekkel a vármakettekkel növekedett most a létszám" - mesélte Alekszi Zoltán.



Különleges várak kapták a különleges elismerést

A Várpark megálmodója szerint a Jászberényi vár több szempontból is igazi kuriózumnak számít.

„Ez a vár Mátyás Király uralkodásának idejét és a török kort idézi meg, a benne található ferences templomot 1472-ben szentelték fel. Emellett érdekessége még az is, hogy ez az első építmény a Várparkban, amelyet vegyes anyagokból építettem, hiszen a templom és a kolostor kőből vannak, míg a palánk fából készült" - tette hozzá a dinnyési Várpark és Skanzen alkotója, tulajdonosa.

Noha immár ötszörös világrekorder a Várpark, Alekszi Zoltán minden egyes alkalommal ugyanolyan büszkeséget érez, mint az első világrekord esetében. A kezdeti időszak azonban nem volt zökkenőmentes: többször is újra kellett építenie egy-egy várfalat.

„A legelső lépés mindig a legnehezebb. Mielőtt elkezdtem volna ezt a parkot, csak az előkészületek másfél évig tartottak. Akkor nem volt régész kapcsolatom, morzsákból kellett összerakni a kiindulási alapot. Aztán úgy jártam, mint Kőműves Kelemen, kétszer is leomlott a várfal, mert rutintalan falrakóként nem vártam meg, hogy rendesen megszilárduljon a kötés. Most azért már sokkal olajozottabban megy a dolog és természetesen tanultam az elején elkövetett hibákból is" - magyarázta Alekszi Zoltán, akit a családja is maximálisan támogat a történelmi épületek megépítésében.

Várak helyett most templomokat épít

„A kisfiam fizikailag is sokat és szívesen segít már nyolc és fél évesen, a feleségem pedig leginkább a véleményével és meglátásaival járul hozzá a Várpark fejlődéséhez. Számomra nagyon fontos a család támogatása, ők pedig abszolút pozitívan állnak hozzá" - tette hozzá.

Alekszi Zoltán immár biztos abban, hogy jövőre nem ad be kérelmet Guiness-rekord iránt, most ugyanis új fába vágja a fejszét.

„Ezúttal nem várakat, hanem templomokat kezdtem építeni. A koronázó Bazilikát csinálom most meg makett formájában, ami Szent Istvánhoz köthető, Dinnyésen pedig volt egy elfeledett templom az Árpád korból, amit szintén szeretnék megépíteni, illetve egy fa körtemplomot hisz ebből a korból az összes fa templomunk eltűnt, és úgy tudom, senki nem tett kísérletet ezek helyreállítására. A koronázó Bazilika egy monumentális terv, hisz anyaghűen eddig senki nem készítette még el" - fejtette ki Alekszi Zoltán.

Forrás: Dinnyési Várpark és Skanzen


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.