Ott a helyünk a nemzetközi pályázatokon

Eséllyel indulhatnának a hazai egészségturisztikai szolgáltatók a nemzetközi versenyeken - állítja Puczkó László szakértő, ehhez profin megírt pályázatokra van szükség. 

Számos olyan neves, nemzetközi pályázati rendszer, illetve verseny működik, amelyek az egészségturizmus egy-egy területén működő kórházak, klinikák, spak, fürdő, wellness hotelek, stb. között keresik az adott év leginnovatívabb, legjobb vagy legsikeresebb szolgáltatóját. Ezeken a versenyeken azonban igencsak kevés magyarországi szolgáltató képviselteti a hazai egészségturizmus széles kínálatát.

Puczkó László (Xellum Kft.), aki több ilyen verseny bírálóbizottságának munkájában is részt vesz, ezért belülről is ismeri a pályázati rendszereket és a pályázatokat is úgy gondolja: több hazai szolgáltató is a siker reményében pályázhatna a számára megfelelő díjra, legyen ez gyógyászati, wellness, fürdő szolgáltatás vagy akár saját fejlesztésű (pl. test) kezelés.

Természetesen nem mindegy, hogy melyik verseny melyik címére pályázik egy-egy szolgáltató, hiszen a versenyek anyagaiból jól látszik, hogy a legjobb szolgáltatás is elvérezhet, ha nem a megfelelő címre és nem professzionálisan elkészített tenderrel pályázik. Ezen díjak igen sokat jelenthetnek márkázási és promóciós szempontból, mind szakmai, mind pedig vendégszempontból. További információk: lpuczko@xellum.hu.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.