Posztszocialista vendégek töltik meg a vidéki szállodákat

A hazai szállodaipar kiemelkedő eredményeket ért el 2016-ban. Javult a magyarországi, a budapesti hotelek teljesítménye az EU más tagországaina eredményeihez képest is. Vidéken a top 10 beutazó piac közül 6 – Csehország, Románia, Szlovákia, Oroszország, Lengyelország, Ukrajna – egykori szocialista ország volt 2016-ban.

A szállodák forgalma, minden mutatószáma rekordszintre emelkedett tavaly. Az éves jó eredményekhez hozzájárult a decemberben mutatkozó nagyon erős keresletnövekedés, melynek mértéke messze meghaladta a január – november közöttit - adta hírül aktuális Trendriportjában a Magyar Szállodaszövetség.

Ennek oka az is, hogy 2015 decemberében – a migránsválság, a párizsi merénylet következtében - csökkent a beutazó forgalom, s ahhoz képest 2016 utolsó hónapjában országos szinten 21,4%, Budapesten 22,2% növekedés volt a külföldi szállodai vendégéjszakákban.

A magyarországi hotelek éves összes bruttó forgalma 9,7%-kal, bruttó szoba árbevétele 11,9%-kal múlta felül a tavalyit. A belföldi vendégéjszakák 8%-kal, a külföldiek 7%-kal nőttek. A hazai keresletnek a külföldit felülmúló növekedésében a keresetek emelkedése, az erősődő vásárlási kedv, az alacsony üzemanyagárak mellett szerepe volt a Szép kártya 5,8%–kal bővülő szállodai felhasználásának is. 

A külföldi vendégszám növekedésében idén a vidéki szállodák messze megelőzték a budapesti hoteleket. A budapesten kívüli hotelekben a külföldi vendégéjszakák száma 10,5%–kal, budapesten csak 5,2%-kal nőtt. A fővárosi szállodákban a külföldi keresletben tapasztalt kisebb növekedést ellensúlyozta az átlag szobaárak országos átlagot meghaladó növekedése. 

A magyarországi szállodákban jelentkező összes külföldi vendégéjszaka 80,4%-a Európából, 10,7%-a Ázsiából, 7,5%-a Amerikából, kb 1,5%-a Ausztráliából és Afrikából érkezett. Az Európai Unióból 7,5%-kal, az európai országokból 6,9%-kal, Ázsiából 14,3%–kal nőtt a kereslet. Az utóbbi annak tulajdonítható, hogy Kínából 37,9%, Izraelből 20,3%, Dél-Koreából 26,1% volt a növekedés.

Legnagyobb beutazó piacainkról különösen erős kereslet növekedés mutatkozott Csehországból (+20,2%), Romániából (+16,6%). A tíz legnagyobb beutató piacunk között Csehország a 3., Románia a 8. helyre került.

A legnagyobb beutazó piacunkról – Németországból – évek óta először növekedés történt, 0,3%-kal nőtt a vendégéjszakák száma.

Bár lassabban, de folytatódott a kereslet leépülése az orosz piacról. Éves szinten 5,3% volt a vendégéjszakák számának csökkenése, miközben az orosz–ukrán konfliktus ellenére ukrajnából 24,4% növekedés történt.

Budapesten a 10 legnagyobb beutazó piacunk közül három esetében – Németország, Olaszország, Oroszország – visszaesés történt. Ennek is tulajdonítható, hogy Kína bekerült a legnagyobb 10 közé a 9. helyen.

A vidéki hotelek forgalmának növekedése a fővárosiakhoz hasonló módon emelkedett. A fővároson kívüli szállodák összes bruttó forgalma 9,6%–kal, szobaárbevétele 12%–kal nőtt, miközben a fővárosban az összes forgalom 9,8%–kal, a szobaárbevétel 11,8%-kal lett nagyobb a múlt évhez képest.

Vidéki szállodáinkban a belföldi vendégéjszakák száma 7,6%–kal, a külföldi 10,5%–kal emelkedett. Utóbbi a szlovák, a cseh, a román, a lengyel, az ukrán beutazás átlagot messze meghaladó erősödésének köszönhető.

Budapest és vidék top 10 beutazó piacának jelentős különbségeire is érdemes odafigyelni. 

Budapesten a 10 legnagyobb piac között csak egy volt szocialista ország – Oroszország- található. Az orosz vendégéjszakák aránya a 10 legnagyobb beutazó piac vendégéjszakáinak csupán 6,9%-át teszi ki.

Vidéken a top 10 beutazó piac között 6 – Csehország, Románia, Szlovákia, Oroszország, Lengyelország, Ukrajna – egykori szocialista ország volt 2016-ban. Az ezekből érkező összes vendégéjszaka a 10 legnagyobb beutazó piac vendégéjszakáinak 65%-át érte el.

A balatoni régióban levő szállodák összes forgalma 8,5%–kal, szobaárbevétele 12,1%–kal múlta felül a bázist.
A szállodai kategóriák között országos szinten és budapesten is a 3* hotelek teljesítettek legjobban. Ezeknél a bruttó revpar mutató növekedése 12,1%, illetve 13,9% volt.

2016-ban országos szinten összesen 15 hotel nyílt meg 887 szobával. Ebből 3 budapesten 136 szobával, 12 vidéken 751 szobával. 2015. Során országos szinten összesen 22 szálloda – ebből budapesten 4, vidéken 18 – nyílt meg 944 szobával.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.