Próbálják megmenteni Budapest régi neonreklámjait

A régi neonoknak pótolhatatlan várostörténeti jelentőségük van a szakértők szerint, ezért fontos a mostani polgári kezdeményezés, melyet eddig több mint 900-an írtak alá.

Budapest épületeit az 1970-es években lepték el a különböző neonfeliratok és reklámok (Átrium, Bábszínház, Csemege, Espresso, Könyvesbolt, Órás, stb.). Mára csak néhány marad meg közülük, ráadásul többnyire elhanyagolt, megrongálódott állapotban. Ezért indítottak petíciót azok, akik szerint a neonok megőrzésre érdemes kulturális örökségek, nem pedig elavult hirdetési formátumok, adta hírül az euronews.com egy fővárosi polgári kezdeményezés alapján.

Patkós Luca és Racskó Tamás szerint az egyik megoldás az lenne, hogy a főváros gondozásába vegye ezeket a muzeális értékkel bíró tárgyakat. Szerintük most van az utolsó pillanat arra, hogy még néhány eredeti neont meg lehessen menteni.

A petíciót ide kattintva olvashatják el, és írhatják alá a kezdeményezést támogatók.

Ha a petícióhoz legalább 1000 fővárosi lakos csatlakozik két hónapon belül, akkor a kezdeményezővel a városvezetés személyesen egyeztet az ügyben. Ha több mint 10 ezer budapesti csatlakozik hozzá, akkor a Fővárosi Közgyűlés tárgyalja a kérdést.

A neonok emlékként is értékesek

„Hallgatóinkkal az ELTE BTK-n azért hoztuk létre 2017-ben a budapesti neonok gyűjteményét, hogy legalább fotókon és leírásokon keresztül értelmezhető maradjon a fogyatkozó neonörökség. Kutatás közben értettük meg, hogy a neonok nem csak cégérként, reklám- és cégtörténeti emlékként értékesek, de épített környezetünk színes meta-rétegeként pótolhatatlan várostörténeti örökséggé váltak” – mondta Dr. Fodor János, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet adjunktusa, a Neon Budapest 2017 projekt vezetője.

Tetőkön, homlokzatokon elhelyezve házainkat, életünk tereit jelölik évtizedek óta, korszakhatárokon keresztül jelenünket gazdagítják múltunk formakultúrájával, tipográfiájával, sőt, a letűnt hatalom népnevelő ambícióira is figyelmeztetnek.

A neonreklámok hosszú távú fenntartása érdekében indított petícióban négy lehetséges megoldást is javasolnak, ebből háromban az önkormányzatnak is fontos szerep jutna.

  1. Ha egy épület tulajdonosai szeretnék felújítani a házuk falán található régi neonfeliratot, akkor kérhessenek erre támogatást az önkormányzattól.
  2. Lehessen örökbe fogadni olyan neonreklámokat, melyeket eredeti helyükön nem látnak szívesen. Ha egy üzlet vagy épület vállalja a neon felújítását, és a nagyközönség számára is látható helyre teszi, akkor a neon az önkormányzat tulajdonába kerülne, hogy ha megszűnik az adott üzlet, akkor se kallódjon el.
  3. Azokat a gondozatlan neonokat, melyekre nincs jelentkező, fogadja be az önkormányzat, majd adja kölcsön felújításra és kiállításra.
  4. Ki lehetne állítani a felújított neonokat a budapesti múzeumokkal együttműködve, vagy önálló tárlatként.

 

Forrás: Euronews


Ha elvonulva a város zajából...

Ha elvonulva a város zajából... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.