Rendezvénytér, alkotóház és étterem nyílt Salföldön

A komplexum a jövőben az egész térség kulturális felemelkedését szolgálja majd - fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján a területfejlesztési miniszter, aki egyben a térség országgyűlési képviselője.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Navracsics Tibor közölte: az évtizedek óta használaton kívüli salföldi egyházi iskola romjain épült a kulturális központ 450 millió forintból. Szavai szerint az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat egészére jellemző, hogy a már meglévő, használaton kívüli épületeket újítják fel, valamint azt is általános célként tűzték ki, hogy ne csupán a helyiek, hanem az egész térség, sőt az egész ország javára váljon egy-egy beruházás.

Csúri Ákos, a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta, hogy 3300 négyzetméteren valósult meg a beruházás, ebből 600 négyzetméter hasznos terület. Az épületegyüttesben rendezvénytér, étterem és az alkotók fogadására alkalmas szállás kapott helyet, illetve szabadtéri színpad is áll a fellépők rendelkezésére. Csúri Ákos elmondta azt is, hogy csatlakozva az Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF) nyitórendezvényéhez, 2023. január 21-én a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban működő Tapolcai rajzbarátok csoport képeit láthatják majd az érdeklődők a salföldi Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényházban, melyeket Petőfi születésének 200. évfordulója, valamint a Himnusz keletkezésének 200. évfordulója ihlettek.

Lamos Péter, a Veszprém 2030 ügyvezetője elmondta, hogy 42 milliárd forintot fordítanak a Veszprém-Balaton Európa Fővárosa program keretében infrastrukturális fejlesztésre, ebből 3 milliárdot a régió infrastruktúrájának fejlesztésére. A beérkezett 40 pályázatból 19-et támogattak - fűzte hozzá.

Forrás: MTI


Keleti csoda a szegedi füvészkertben

Keleti csoda a szegedi füvészkertben 

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya látható Szegeden.
Jön a Strandok Éjszakája

Jön a Strandok Éjszakája 

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség

Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség 

Új turisztikai együttműködés jött létre a Balaton térségében.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.