Rezeg a léc a kézműves sörfőzdék alatt?

A hazai sörgyártás bevételei egyenletesen növekedtek az elmúlt 3 évben, de a piaci szereplők között rendkívüli módon hiányoznak a közepes méretű üzemek – összegezte az OPTEN Informatikai Kft. elemzését Hantos Zoltán, a céginformációs szolgálat projektmenedzsere.

A sörgyártással foglakozó hazai vállalkozások elmúlt 3 éves pénzügyi beszámolóinak vizsgálatakor szembetűnő az a tény, hogy az ágazati szereplők méretüket tekintve rendkívül polarizáltak. Az egyik oldalon az a 10-11 közép- és nagyvállalat található, amelyek uralják a hazai piacot, és általában külföldi licenszek alapján, nagyüzemi módon állítják elő termékeiket. Árbevételük általában meghaladja az évi 100 millió forintot, de zömük milliárd feletti forgalmat produkál évről évre. A másik oldalon pedig az elmúlt néhány évben a kézműves termékek divatját meglovagoló házi és családi főzdék állnak, melyek éves forgalma nem éri el a 100 millió forintot, sőt többségük csak néhány millió forintos nettó árbevétellel rendelkezik. E két véglet között nincs működő piaci szereplő.

Hazai sörgyártó cégek adatai

Év Cégek száma Beszámolót leadott cégek száma 100 millió forint árbevétel alatti cégek száma Ebbõl veszteséges 100 millió feletti árbevétellel rendelkezõ cégek száma Ebbõl veszteséges
2013 69 56 49 17 7 3
2014 73 61 53 24 8 4
2015 85 72 61 29 11 2


Az elmúlt 3 évben a piac szereplőinek száma évről évre növekedett, elsősorban a mikro- és kisvállalati szegmensben, ami azt jelzi, hogy még most is sokan látnak fantáziát a kisüzemi sörfőzésben. A veszteséges vállalkozások arányát vizsgálva azonban jól látható, hogy a nem megfelelő tőkeerővel piacra lépő kis sörfőzdék majdnem fele (47,5%-a) veszteséges, ami a jövőre nézve nem ad okot a túlzott bizakodásra.

A hazai sörgyártó cégek árbevételének alakulása

Év Nettó árbevétel összesen (eFt) Ebbõl a közép- és nagyvállalatok árbevétele (eFt) Ebbõl a mikro- és kisvállalkozások árbevétele (eFt)
2013 136 347 809 135 578 017 769 792
2014 138 878 087 137 948 202 929 885
2015 146 942 003 145 994 196 947 807


A nagyüzemek száma szintén növekedett, sőt árbevételeiket is tudták növelni az elmúlt 3 évben. Arányát tekintve árbevételük teszi ki az ágazat összes bevételének 94,2%-át, és közülük csak 2 vállalkozás volt veszteséges. Amennyiben a hazai sörfogyasztási szokások nem változnak drasztikusan, ez a növekedési tendencia a következő években is tartható lesz.

A jövő nagy kérdése, hogy továbbra is növekedni fog-e a házi főzésű sörök iránti érdeklődés és kereslet, hála néhány, most már jelentős hagyománnyal rendelkező gasztrofesztiválnak és egyéb rendezvénynek. Ellenkező esetben a tőkeszegény kis sörfőzdék jó része biztosan lehúzhatja a rolót – zárta elemzését Hantos Zoltán projektmenedzser.


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.