Rózsafüzér sétány és díszkivilágítás a megújult a Máriagyűdi Kegyhelyen

Az esős idő ellenére nagyszámú hívő jelenlétében adták át Máriagyűdön a megújult kegyhelyet, amit évi mintegy százezer zarándok keres fel. Az ünnepi ceremóniával hivatalosan is lezárult a Máriagyűdi Kegyhely turisztikai fejlesztése elnevezésű, uniós forrásból megvalósuló projekt. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A megújult kegyhelyet szabadtéri szentmise keretében áldotta meg dr. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek, majd az ezt követő ünnepségen köszöntötte a megjelenteket dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök, s méltatta a beruházás jelentőségét Hegyi László, az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára.

Az ünnepség keretében Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója egy defibrillátort adott át. Az életmentő készülék ezentúl a Máriagyűdi Kegyhelyen lesz.

Megújult homlokzat, megerősített épület

A Dél-dunántúli Operatív Program pályázatán elnyert támogatás segítségével újulhatott meg építészetileg, tájépítészetileg a kegyhely. A Máriagyűdi Római Katolikus Plébánia eredetileg több mint 525,5 millió forintot fordíthatott a turisztikai célú beruházásokra, amelyen felül idén további 40 millió forintot meghaladó többlettámogatásban részesült. A fejlesztések 95 százalékos támogatottság mellett összesen 536 millió forintból és a mintegy 30 millió forint önrészből valósulhattak meg, amelynek során megújult a kegytemplom homlokzata, s magát az épületet is statikailag megerősítették. A szabadtéri oltárt és az Ima-udvart fedett térré alakították, és helyreállították a Szent Ferenc ivó-kutat, rendezték környezetét, s felújították a támfalakat és a tereplépcsőket. Megújult a Kálvária is, a keresztút a stációk sorrendjében, szerpentin módjára cikk-cakk vonalban követi a terepet, ami egyben lehetővé tette annak akadálymentessé tételét is.

Megtisztították a Fájdalmas Szűzanya terének, a Pieta-szobornak a környezetét, felújították a burkolatokat, kiegészítették a hiányos kerítést és újrarendezték a növényzetet. A várfal alatti részen a sétányhálózat szórt burkolatát is felújították, és kiegészítették pihenőkkel.

A kegyhely újdonsága a most kiépített, rózsafüzér alaprajzú sétány, amelyen az öt nagyszemet egy-egy burkolatminta jeleníti meg a pihenőállomásokon. Az öt sziromban a Miatyánk első sora olvasható latinul, magyarul, romani nyelven, németül és horvátul. A kisszemeket egyedi lámpatestek alkotják. A sétány mentén padokat helyeztek el.

Változást jelent az is, hogy a Mária-szobrot áthelyezték a szabadtéri oltárhoz vezető két lépcső közötti pentagonba. Környezetében virágágyásokat alakítottak ki, a szobor éjszakai díszvilágítását pedig a talajszinten elhelyezett padlófény biztosítja.

A családok, kerékpárosok és mozgássérültek számára egyaránt ideális merőleges parkolókat alakítottak ki a Búcsú tér déli részén. Felettük gyalogos út épült, a Mária-szoborhoz vezető sétány elé pedig fogadótér került, fa alatti ülőhelyekkel, babakocsi-rámpával és napelemről világítható elektronikus információs táblával.


 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.