Sárban dagonyáztak a márkák a Soundon

Soha ennyi ember és soha ennyi eső nem volt a Mastercard Balaton Soundon. A márkák megáztak, de ott voltak a helyszínen, mint ahogy a Kreatív fotósa is.

Összesen 145 ezer látogatót vonzott Zamárdi szabadstrandjára a hétfő hajnalban véget ért Mastercard Balaton Sound – áll a szervezők közleményében. A vendégek közel fele külföldről érkezett, a bérletek már elővételben elkeltek. A Telekom támogatásával és a Ustream segítségével a Sound élő streaming közvetítése több mint 300 ezer megtekintést ért el. A közleményben azzal is tréfálkoznak, hogy soha ennyi látogató és soha ennyi eső nem érkezett a Balaton Soundra, mint idén.

A Kreatív helyszínen tartózkodó fotósát viszont idén is elsősorban a márkák, márkahelyszínek, hoszteszek érdekelték, magyarán minden, aminek marketinges vonatkozása van. Derekasan végig is kattintgatta a márkákkal nem szolidan feldíszített fesztivált, a képeket a fotókra kattintva megnyíló galériákban tekinthetik meg.

Múlt heti fesztiválajánlónkban a márkák és a helyszínek kapcsán a szervezőket is megkérdeztük. Akkor Fülöp Zoltán alapító így nyilatkozott: „Messziről nézve mondhatnánk, hogy a Sound egy szponzortemető, hiszen itt a márkák jelen akarnak lenni. Arra viszont hangsúlyt fordítunk, hogy ne molinóval, vagy szórólapozással jelenjenek meg, hanem csináljanak valami izgalmasat és hasznosat, vagy közösen találjunk ki ilyeneket. A MasterCard Balaton Sound esetében a névadónk mellett a korábbi névadó, a Heineken, illetve a Telekom a legerősebb partnerünk."

Tavaly óta teljesen átalakult a Sound helyszíne is. A kempingek egy külső területre költöztek, így idén a szabadstrand egészét elfoglalta a fesztivál. A Nagyszínpad mellett gigantikus virágok és más látványosságok épültek, a Balaton vízére pedig egy húszméteres Balaton Sound felirat került. A helyszínek kapcsán Fülöp Zoltán elmondta: „A Nagyszínpadunk tavaly több tervezési díjat nyert, az egy nagyon látványos helyszín, de idén az egész fesztivál varázslatos külsőt kapott. Hervé ArtCom képzőművésznek köszönhetően egy 3 méter magas, 20 méteres Balaton Sound felirat úszik a vízen, amelyről meggyőződésünk szerint ezrével készülnek majd fotók. Ugyancsak vele közösen terveztünk és hoztunk létre megannyi hatalmas virágot, ami a fesztivált díszíti, látványos lampionok és izzósorok ejtik majd ámulatba a vendégeinket éjszakánként. A szponzoraink felé elvárásként fogalmaztuk meg, hogy ne egy sörsátorban, vagy koncertszínpadban gondolkodjanak, hanem legyen innovatívak."

Forrás: Kreatív Online


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.