Sokszemközt a Dunáról

A Külgazdasági és Külügyminisztérium az Európa Ház szervezésében hazai civil szervezetek részvételével konferenciának adott otthont október 12-én, pénteken Budapesten „A Duna legjava” címmel.

Az esemény alkalmat adott arra, hogy a világjelenséggé váló turizmusról gyakorlatias, mindenki számára jól érthető és a hagyományostól eltérő megközelítésben lehessen beszélni. Jelentette ez többek között az ökoturizmusnak a nemzeti parkok által kínált lehetőségeinek jobb kihasználását, a kajakosokat vonzó vízivándor programba történő bekapcsolódást, vagy a Duna menti országokat összekötő kerékpárutak tudatos használatát.

A Magyar EU-elnökség idején, 2011-ben fogadták el az Európai Unió Duna Régió Stratégiáját. Alapvető feladata, hogy a folyó vízgyűjtő területén lévő 14 ország közötti együttműködést magasabb szintre emelje az élet legkülönbözőbb területein, jelentsen ez többek között gazdasági növekedést, munkahelyteremtést vagy környezetet védő kezdeményezéseket. Fontos, hogy mindez a térségben élő több mint 100 millió ember jólétét, életminőségének javítását szolgálja.

Magyarország kezdettől fogva aktív szerepet játszott a Duna Stratégia megvalósításában. Tavaly hazánk látta el az elnökséggel járó feladatokat, idén Bulgária a soros. Központi témájuk a turizmus. A bolgár elnökség záróeseményére, az Éves Fórumra október 18-19-én Szófiában kerül sor jelentős magyar részvétellel.

A kulturális örökség európai éve is idén van. S hogy ez milyen jó lehetőségeket kínál Magyarország számára, azt jól példázta az az előadás, mely a dunai limes, az ókori római birodalom határvonalán található építményeket kívánja az UNESCO világörökség programjába felvetetni – és nem mellesleg jól látogatható helyszínekké fejleszteni.

A konferencián elhangzott az is, hogy a Duna vízgyűjtő területe 19 országot érint, a Duna régió stratégiában pedig 14 ország működik együtt. A stratégia megvalósításában abból adódnak a legnagyobb kihívások, hogy a 14 együttműködő ország közül csupán 9 uniós tagállam és a térség országai között nagyok a gazdasági különbségek, ezért nehéz a feladatok összehangolása.

A számos javaslat körül általános tetszést aratott a Duna-kártya gondolata, melynek birtokosa nemcsak itthon, hanem a folyómenti országokban részesülhetne különböző kedvezményekben.

Nagy várakozás előzött meg három előadást is, a Bringás vándorok – iskolai kerékpáros oktatás Magyarországon (Abelovszky Tamás, a Bringa Akadémia programvezetője), Horgászok, horgászturisták és nemzetközi rendezvények Magyarországon (dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke (MOHOSZ),valamint a hazai vízi turizmusért – Vízivándor, program a vízitúra megállóhelyek minősítéséről Magyarországon (Foltán László, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség projektvezetője).

Mindhárman azon a véleményen voltak, hogy a nagyobb sikerek elérésért az infrastruktúrát kell növelni minden helyen, mert például ahol a turista megáll, legalapvetőbb a vizesblokk kialakítása.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.