Sport kiadvány az Óbudai Turisztikai Egyesülettől

5000 példányban jelent meg a Sportturisztikai ajánló. Az önkormányzat által támogatott füzet az egyesület kiadványainak sorában már a harmadik.

Az Óbudai Turisztikai Egyesület 2013-ban azért jött létre helyi vállalkozások és önkormányzati szervezetek összefogása nyomán, hogy elősegítse Óbuda turizmusának fejlesztését, növelje turisztikai vonzerejét, megismertesse a III. kerület nevezetességeit, épített és természeti értékeit, kulturális életét, gasztronómiáját, és nem utolsósorban a gazdag szabadidő eltöltési és sportolási lehetőségeket.

Az Egyesület kiadásában elsőként a kerületünk nevezetességeit bemutató Történelmi séta Óbudán című-, majd a kulturális kínálatát összegző Óbudai kulturális ajánló című kiadvány jelent meg. (Előbbi angol nyelven is olvasható.) A közelmúltban készült el a című prospektus, mely összesen 25 mozgással, sporttal, szabadidős rekreációval összefüggő lehetőségre, vagy ezekhez kapcsolódó III. kerületi létesítményre, állandó rendezvényekre hívja fel az olvasók figyelmét. A könnyebb eligazodást térképek, fotók és pontos elérhetőségek segítik. Mindhárom kiadvány azonos formátumú, könnyen kezelhető.

A füzeteket elsősorban az ide látogató turistáknak szánja az egyesület, de természetesen a kerület lakosai számára is hasznos információkat tartalmaznak. A kiadványok ingyenesek és az Esernyősöknél, illetve a kulturális intézményekben lehet hozzájutni. A tervek szerint a közeljövőben a fővárosi Tourinform pontokon is elérhetők lesznek a füzetek. A kiadványok letölthetők az Egyesület és az Önkormányzat honlapjáról.

Forrás: MTI-OS


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.