Szigliget fejlesztésekkel készül a nyárra

Szigliget nagy erőkkel dolgozik azon, hogy ha újból megnyithatja kapuit, még több látnivalóval, még színvonalasabb, igényesebb körülmények között várhassák a turistákat. Pályázati forrásból fejlesztik a strandot és a várat, saját erőből utat, járdát építenek, és szépítik a közterületeket.

A szigligeti önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy értékeit megőrizze. A vár fénykorában a végvárrendszer egyik fontos bástyája volt, később elveszett harcászati szerepe, és állaga romlani kezdett. Most lehetőség nyílik rá, hogy méltó formában újuljon meg, miután tavaly elkezdődtek a vár rekonstrukciós munkálatai. A fejlesztések célja a kulturált vendégfogadás feltételeinek megteremtése.

A várban jelenleg is folynak munkálatok. A GINOP-7.1.6-16-2017-00004 számú, a „Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség várományosi helyszín turisztikai célú fejlesztése” című projekt keretében megvalósításra kerülő „Szigligeti vár részleges rekonstrukciója, új fedett terek kialakítása” elnevezésű pályázat keretében 470 millió forint áll rendelkezésre, ehhez az önkormányzat 60 millió forintot biztosít.

A projekt keretében a szigligeti vár új, egyedi élményt nyújtó turisztikai elemekkel bővül az eddig kihasználatlan lehetőségeinek feltárásával. A várban modern, 21. századi, élményalapú látványelemekkel gazdagított, interaktív kiállítás nyílik, mely a gyerekek, családok számára is komplex látogatói élményt ad.

Mivel a koronavírus miatt akadozik az anyagszállítás, még nem tudni az átadás pontos idejét. Ám, amennyiben a jogszabályi környezet és a járvány is lehetővé teszi, a vár már nyáron megnyithatja kapuit. A beruházás teljes befejezése, a kiállítások kialakítása a nyár végére várható. A főbb fejlesztési elemek révén a vár egésze szebb, bejárhatóbb, élménygazdagabb lesz a vendégek számára.

A strandon is folynak a munkálatok, az alábbi beruházások zajlanak: játszótér bővítése, öntözőrendszer bővítése, napozófelület bővítése, 1000 m2 gyepszőnyegezés, a parton a lépcsők horganyzottra történő cseréje, mozgáskorlátozott beemelő a vízbe, két vizesblokk fejlesztése, téliesítése.

 


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.