„Szlovéniát csak szeretni lehet”

- jelentette ki Livija Kovač, a Szlovén Idegenforgalmi Hivatal vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója kedden, Budapesten, ahol jó szokásához híven ismét randevút adott egymásnak a hazai kiutas szakma és a szlovén idegenforgalmi kínálat.

A helyszín ezúttal is az Európa hajó volt, ahol jól megszokott módon az ízletes szlovén kalács, a potica várta az asztalokon a prezentációt hallgató nagyérdeműt. Döntse el mindenki maga, hogy előnyére válik-e egy süteménynek ha a szintén szlovén származású Trumpné Melaniának is ínyére való. Mindenestre marketingértéke lehet ennek a kis, Livija Kovač által elkottyintott titoknak a szlovén konyha iránt érdeklődők számára.

A mi szempontunkból ennél talán izgalmasabb, hogy a magyar érkezések és vendégéjszakák növekedésének mértéke, nemhogy megállna, de két számjegyű bővüléssel repíti a küldőpiacot Szlovénia első tízes listájára. 84 ezer 2016-os érkezésünkkel a 8., míg 213 ezer vendégéjszakánkkal a 7. vagyunk. Előbbi 18, utóbbi 21 százalékos növekedést jelent. 2017 első féléve szintén bizakodásra ad okot: 23%-ot tettünk rá a tavalyi év azonos időszakának érkezés-számára. Az Alpok továbbra is toronymagasan áll a többi régió fölött. Ide a magyarok 36%-a érkezik; télen-nyáron. Ugyanakkor a tengermellék részesédése egyre nagyobb szeletet hasít ki: tavaly 26%-ra rúgott, de a fürdőhelyeken is lecsapódik mintegy 10 százalékunk. A tízes beutas ligát továbbra is Olaszország vezeti, míg a 2-3. helyeken Ausztria és Németország váltja egymást.

Délnyugati szomszédunk idegenforgalmi kínálatát továbbra is a fenntarthatóság jegyében alakítja. Ennek fejlesztését segíti elő az immár 50 partner bevonásával megvalósítás alatt álló Szlovén Turisztikai Zöld Terv — ismerteti Livija Kovac. Hozzáteszi az 5. legfenntarthatóbb országnak tartott Szlovénia fővárosa tavaly Európa Zöld fővárosa volt. A fenntarthatóság értelmében továbbra sem nagy számokkal akar a ringbe szállni a 20 ezer négyzetkilométeres ország, hanem valós — de kis méretéhez képest rendkívül színes — lehetőségei tudatában a minőségi turizmusra összpontosít. A következő 5 évre szóló turizmus stratégiában mintegy 40 ezer ágyas kapacitásbővítés szerepel, egyebek mellett a luxus kemping (glamping) és 5 csillagos kategóriában. Utóbbiból nemrég nyílt az első Ljubljanában, az Intercontinental. „Egész évre eladva” — közölte Livija Kovac.

Nincs szlovén workshop nagykövet nélkül. A stafétát Ksenija Skrilectől átvevő dr. Robert Kokalj számára sem új terep Magyarország. A ’90-es években Budapesten végezte posztgraduális tanulmányait, dolgozott a követség konzuli osztályán. Egyiptomi, jordániai és libanoni külszolgálatot követően idén augusztusban tért vissza Magyrországra. Szerinte szintén remekül alakulnak a szlovén-magyar idegenforgalmi kapcsolatok, de a fejlődés lehetősége továbbra is nyitott, különösen a két ország közötti közlekedési infrastruktúrában, valamint a távoli piacok régiós szintű közös kiszolgálásában.


Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.