Ezek lettek az Év múzeumai

A szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház, valamint az Óbudai Múzeum képviselői vehették át az Év múzeuma 2013 címet a Magyar Nemzeti Múzeumban a Múzeumok Majálisa keretében megtartott szombati díjátadón, a 2013-as Év kiállítása pedig a kaposvári Rippl-Rónai József emlékház, a Róma-villa felújított állandó tárlata lett.

A szombathelyi régészeti műhely a római kori értékek tudományos alapú feldolgozásáért és eredeti helyszínen történő komplex bemutatásával, míg az Óbudai Múzeum a magyar ipartörténet kiemelkedő emlékeinek sokoldalú bemutatásával, a példamutató múzeumfejlesztéssel, a közösségépítés terén elért eredményeivel érdemelte ki a Pulszky Társaság - Magyar Múzeum Egyesület által alapított díjat.



A zsűri indoklása szerint a magas szakmai színvonalon, interaktív elemekkel bővített új állandó kaposvári kiállítás a kis villaépületben a Rippl-Rónai műveit bemutató tárlaton túl a különálló festőműhellyel, a hangulatos kerttel és a nemrég elkészült látogatóközponttal igazi kulturális központtá vált.

Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntő beszédében emlékeztetett, hogy a Széchenyi, Wesselényi, Deák és Kossuth nemzedékéhez tartozó Pulszky Ferenc "elképesztően modern" személyiség volt, noha élete beleszövődött a 19. századi magyar történelembe: "hozzá mérni magunkat megtiszteltetés" - hangsúlyozta.

Deme Péter, a Pulszky Társaság elnöke emlékeztetett: immár másfél évtizede minden esztendőben meghirdetik pályázatukat az Év Múzeuma kitüntető cím elnyerésére. 2012-es tevékenységét felmérve hat intézmény jelentkezett a legutóbbi felhívásra, egy közülük később visszalépett.

Elismerés a Ferenczy Múzeumnak és a Dobó István Vármúzeumnak

A bíráló bizottság kiemelt elismerését nyerte el a szentendrei Ferenczy Múzeum a megújult körülményeket méltó és színvonalas módon kihasználó, tudományos feldolgozó, szakmai és bemutató munkájával. A bíráló bizottság elismerő oklevelét kapta meg az egri Dobó István Vármúzeum - Gárdonyi Géza Emlékház az intézmény példamutató felújításáért és az emlékév keretében szervezett gazdag programért, valamint a Pesterzsébeti Múzeum a helyi művészek bemutatása és a helytörténet népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

Az év kiállítása pályázatra idén 18 intézmény 19 kiállítást nevezett be; a második fordulóba jutott hat kiállítás - BTM-Aquincumi Múzeum: Műtárgymesék. Fővárosi régészeti értékeink másként; Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház: Isis savariai otthona; Óbudai Múzeum: A Goldberger...; Petőfi Irodalmi Múzeum: A megmozdult szótár. 100 éve született Weöres Sándor; Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum: Rippl-Rónai József emlékház, Róma-villa. A felújított és az Andrássy ebédlővel kiegészített állandó kiállítás; Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár: A Semmelweis ikon - mindegyike elismerő oklevelet kapott.

Forrás: MTI


Ha elvonulva a város zajából...

Ha elvonulva a város zajából... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.