Szombaton tartják a Tatai Vadlúd Sokadalmat

Akár ötvenezer madár együttes kirepülésének és behúzásának is részesei lehetnek szombaton azok, akik ellátogatnak Tatára, az Öreg-tó partján rendezett Vadlúd Sokadalomra.

Magyarország legnagyobb madárfesztiválján a nap jellegzetes eseménye a ludak esti behúzása. Az ék alakban érkező rajok szürkületkor hatalmas csapatokban térnek vissza a tóra. Az esemény a parton felállított távcsöveken és nagyméretű kivetítőn is követhető, szakértő kommentátor segítségével. Napközben a látogatók számos természetvédelemmel kapcsolatos bemutatót láthatnak. A különböző madárfajokról és védelmükről szóló előadások mellett harkálymegfigyelő túra, állatbemutató és sólyomröptetés is szerepel a vadludsokadalom.hu oldalon elérhető programban. A gyerekeket kreatív játszóház, játékos távcsöves madárkeresés és madaras memóriajáték várja. A vásárban kézművesek, őstermelők és népművészek kínálják portékáikat, de vásárolhatók madár- és természetvédelmi eszközök, valamint könyvek és madarakat ábrázoló festmények.

Azok, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, a fesztivál eseményeit az interneten, a vadludsokadalom.hu oldalon élőben is követhetik. A rendezvény zárt területen zajló programjait csak védettségi igazolvánnyal és személyazonosság igazolására alkalmas irat bemutatásával lehet látogatni. A fedett sátrakban kötelező a szájat és orrot elfedő maszk használata. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hétfői közleménye szerint a Tatai Vadlúd Sokadalom különlegessége, hogy a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott ramsari egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely Európában, amelyet egy város szinte teljesen körülvesz.

Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta ramsari területen már közel 60 ezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon 47 ezer vadlúd tartózkodott. A ludak többsége nagy lilik, a második legszámosabb faj a nyári lúd. A madártömegben 24 globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és öt kis lilik is feltűnt, de láttak már ritka vendég apácaludat, vörös és bütykös ásóludat is. A tavon napközben több ezer réce, sztyeppi és dankasirály is látható. Ez a madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is további ezrekkel változhat. Csúcsidőszakban, november végén és december elején a tavon éjszakázó vadlibák száma akár az 55 ezret is elérheti - teszik hozzá a közleményben. A 220 hektáros tatai Öreg-tavat Magyarország legrégebbi - csaknem 700 esztendős - mesterséges halastavaként tartják számon. A tavon telelő vadludak akár hatezer kilométerről, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk az ottani időjárás hidegre fordulása után.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.