Sztárok zenélnek nekünk 2016-ban

Mások mellett a Black Sabbath, az Iron Maiden, a Scorpions, a Cure, Brian May és Kerry Ellis, a Sigur Rós, a Wayne Shorter Quartet, a King's Singers, a Marina & The Diamonds, a Therapy?, Steven Wilson és az Imagine Dragons is fellép 2016-ban Magyarországon. Az év során két filmzeneszerző-klasszikus, Ennio Morricone és Hans Zimmer maga vezényli műveit szimfonikus zenekar élén a Sportarénában.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Két év után lép ismét magyar közönség elé január 17-én a 87 éves olasz Ennio Morricone: minden idők egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője 60 év zene című műsorának karmestere lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Három nappal később az Arénában a fiatal korosztály nagy kedvence, az alterrockot játszó amerikai Imagine Dragons lép színpadra, 21-én az A38-on a modern metál északír mestere, a Therapy? ad koncertet, 22-én pedig a szimfonikus metál kiemelkedő előadója, a svéd Therion játszik a Barba Negra Music Clubban. Ugyanott a népszerű amerikai hardcore-punk csapat, az Ignite magyar énekesével, Téglás Zolival dupla koncertet ad (január 28-29). 30-án a Müpában tartják a magyar népzene ünnepét: a fellépők között lesz a Téka, Dresch Mihály, a Fókatelep és a Cimbalomduó is. Február 11-én a svéd hiphop/szving/dzsessz Movits az A38-on ad koncertet, 13-án a Tüskecsarnokban a francia sanzonénekesnő, Zaz lép fel.

Február 17-én a Barba Negrában az ex-Dream Theater-dobos, Mike Portnoy és bandája, a Winery Dogs játszik, szintén aznap az A38-on az amerikai posztrock együttes, a Tortoise lemezbemutató koncertet tart. 20-án az Eagles of Death Metal lép fel az Akvárium klubban, míg 21-én a német power/speed metál óriása, a Primal Fear zúz a Barba Negrában. Rúzsa Magdi 27-én Presser Gábor és Boban Markovic vendégszereplésével nagykoncertet tart a Sportarénában, 29-ére pedig három fontos program is jut: az 50 éves Scorpions, a hard rock német óriása az Arénában, Buika, a latin zene spanyol nagyasszonya a Müpában, a !!!, a kaliforniai dance-punk zenekar pedig az A38-on lép fel.

Március 2-án King Dude amerikai blues-rock énekes az A38-on szerepel, másnap az indie-electro brit Marina & The Diamonds az Akvárium Klubban, 4-én ugyanott Geszti Péter mutatja be GESZTI elnevezésű új projektjét. Március 10-én egy amerikai hardcore csapat, a Sick of It All zenél a Dürer Kertben, 11-én és 12-én pedig Brian May, a Queen együttes egykori gitárosa Kerry Ellis brit énekesnővel a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet közös One Voice című turnéja keretében.

Március 20-án lesz Zorán nagykoncertje szintén a BKK-ban: az énekes-gitáros Mindig másképp címmel unplugged műsorral lép fel. 29-én Udo Dirkschneider (U.D.O., Accept) német metál énekes a Barba Negrában, a hónap utolsó napján az amerikai stoner csapat, a Monster Magnet az A38-on lesz. Április 2-án az amerikai metál csapat, a Prong 30. születésnapját Budapesten, a Dürerben is megünnepli. Tövisházi Ambrus korábbi zenekara, a népszerű Erik Sumo Band jövőre is ad két koncertet (április 7-8-án) az A38-on.

Április 9-én az Arénában a 70 éves Bródy János, az Illés és a Fonográf egykori zenésze és szövegírója eleveníti fel még egyszer sikeres szólópályafutását, másnap a finn folkmetál csapat, az Ensiferum a Barba Negrában zenél. 11-én a dzsessz egyik élő legendája, a szaxofonos Wayne Shorter és kvartettje a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Müpában játszik, 19-én szintén a Müpában lép fel a híres brit a cappella együttes, a King's Singers, 22-én a brit Porcupine Tree-ből ismert multiinstrumentalista Steven Wilson a RAM Colosseumban ad műsort, míg 26-án Lara Fabian belga énekesnő lép az Aréna színpadára.

Május 1-jén a Csík Zenekar nagykoncertet tart a Müpában, 11-én a számos hollywoodi sikerfilm zeneszerzőjeként világhírűvé vált amerikai Hans Zimmer szimfonikus zenekarral és kórussal lép a Sportaréna színpadára, 14-én a svájci trombitavirtuóz, Erik Truffaz és kvartettje az A38-on mutatja be új lemezét.

A hard rock királya, a brit Black Sabbath búcsúturnéja június 1-jén az Arénában érinti Magyarországot, és szintén ott lép fel a dark-wave nagy hatású formációja, a Robert Smith által vezetett Cure október 27-én.

A fesztiválszezont június 22-től 25-ig a Fishing On Orfű nyitja: a közönségtől 2010-ben elbúcsúzott Kispál és a Borz "visszatérés-trilógiája" záró epizódjaként ezúttal utolsó tíz évének dalaiból válogat.

Június 29. és július 2. között lesz a soproni VOLT Fesztivál, amelyen fellép a 40 éves angol heavy metál legenda, az Iron Maiden és Wiz Khalifa is, 2016-ban július 6-től 10-ig tart a Balaton Sound Zamárdiban (Macklemore & Lewis, Armin van Buuren, Paul van Dyk), július 8. és 17. között lesz a Rockmaraton a dunaújvárosi Szalki-szigeten a Sonata Arcticával és az Epicával. Július 12-től 17-ig tart az EFOTT Velencén, július 13-tól 16-ig a VeszprémFest, A székesfehérvári FEZEN jövőre augusztus 3. és 6. között lesz, a Sziget augusztus 10-től 17-ig fog tartani, mások mellett fellép a Sigur Rós, a Bring Me The Horizon, a Kodaline, John Newman és Parov Stelar.

A B.my.Lake és a Strand fesztivál augusztus 24-től 27-ig fog tartani (mindkettő Zamárdiban), az utóbbin fellép az angol Hurts zenekar is. A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) augusztus 24-től 28-ig fog tartani (Jasmine Thompson, 2 Unlimited, Foreign Beggars). A magyar dal napja 2016-ben szeptember 11-én vasárnap lesz. 2016-ban több magyar zenekar és előadó ünnepel jubileumot, illetve kerek születésnapot.

Hetvenéves lesz Bródy János, 50. születésnapját ünnepli Ganxsta Zolee, jövőre 40 éves a Kormorán, 35 az Európa Kiadó és a KFT, 30 éve alakult az F.O. System, az After Crying, az Exotic és a Tudósok. Negyedszázados lesz 2016-ban az Úzgin Űver, 20 éves az Alma együttes, a Back II Black, a ColorStar és a Hooligans, 15 a Zagar és a Fool Moon.

Forrás: MTI


Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.