Tájházat kapott Mezőkovácsháza

Nemrégiben tájházat avattak a viharsarki kisvárosban, Mezőkovácsházán. A településen eddig nem működött ilyen látnivaló. 

Mezőkovácsháza Város Önkormányzata tájházat alakított ki, mivel a városban eddig nem volt olyan múzeum vagy tájház, mely a hagyományokat, régi ereklyéket őrizne. A Táncsics u. 26. sz. alatti ingatlan már évek óta félig romos állapotban állt. Mivel környezete alkalmas volt egy tájház kialakításához, így annak külső és belső renoválásával, rendbetételével, emellett kulturális programok megrendezésére alkalmas tér kialakításával és belső berendezéseinek bővítésével a Start Mintaprogram keretében nyílt erre lehetőség. A programban a tájház kialakítása 10.734.694 Ft támogatásban részesült - adta hírül a Tourinform Maroshát.

A Tájház régi időket hűen tükröző enteriőrjéről a Balogh György Honismereti Egyesület tagjai gondoskodtak és az ő, illetve a lakosság adományaiból származó hagyatékokkal, tárgyakkal gazdagították az épületet.

A megvalósításhoz nagyban hozzájárultak a programban résztvevő Meszolgker Kft. közfoglalkoztatott dolgozói.

Az épület ünnepélyes átadására 2014. szeptember 30-án került sor. A megnyitón Csepreghy Elemér alpolgármester és Jankó Erzsébet, a művelődési központ ügyvezetője köszöntötte a jelenlevőket, majd Rózsa Zoltán, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatója és mint szakmabeli régész ismertette Mezőkovácsháza földrajzi mivoltát, elhelyezkedését, tulajdonságait.

A tájház előzetes egyeztetéssel megtekinthető. Érdeklődni a Mezőkovácsházi Városi Könyvtárban lehet, illetve a (06)68/381-576-as telefonszámon. 


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.