Támogatásra pályázhatnak a pajtatulajdonosok

Pajtától a Palotáig - a kultúrafogyasztás új színterei címmel kedden és szerdán tartották a Pajtakult projekt és a Magyar Fesztivál Szövetség első közös szakmai konferenciáját, amelynek fő kérdésköre az épített örökség és a kultúra kapcsolata, valamint fesztiválok és kulturális események helyszínei voltak.

A konferencián Sándor Cecília, a Magyar Kultúráért Alapítvány elnöki kabinetfőnök-helyettese ismertette az alapítvány munkáját, valamint közzétette, hogy az alapítvány 700 millió forintos keretet fog a pajtahálózat építésére és működésére fordítani. Egy részét a kommunikációra és a pajták számára elérhető ingyenes tartalomszolgáltatási rendszerre, egy másik részét turnékra fordítják, az összeg nagyobbik része pedig az NKA Magyar Géniusz ideiglenes kollégiumán keresztül lesz megpályázható. Minimum három részből álló programsorozattal lehet pályázni, amelynek tárgya lehet népművészet, a zene számos műfaja, irodalom, iparművészet, gasztronómia, építészet. A támogatási összeg projektenként 10 millió forint lehet, amelyet vissza nem térítendő támogatásként biztosítanak. A pontos kiírás a következő hetekben várható, az NKA weboldalán lesz elérhető.

A konferencia résztvevői megismerhették a Pajtakult projekt komplex értékmentő és értékteremtő munkáját. A szeptember óta mintegy 100 pajtát összefogó projekt összefüggéseiben gondolkodik a Magyarországon és a teljes Kárpát-medence területén lévő pajtaépületek közösségi és kulturális hasznosításáról. A zenei szakemberek, művészek, építészek, kommunikációs szakértők által életre hívott Pajtakult összefogja azokat a törekvéseket és szintetizálja azokat a tapasztalatokat, amelyek a témában az elmúlt években egymástól függetlenül, különböző helyszíneken elindultak. A résztvevők beszélgetéseket hallgathattak Horváth László, a Pajtakult kulturális igazgatója és Borsa Kata, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke meghívására többek között Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával, Kelemen Lászlóval, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnökével, a Magyar Kultúráért Alapítvány kurátorával, Márta Istvánnal, a Magyar Fesztiválszövetség tiszteletbeli elnökével, valamint olyan, már jól működő pajták és fesztiválok létre hozóival is, mint Szarvas József színművész, Kovács Norbert Cimbi táncos és Csúri Ákos, a Kőfeszt igazgatója. Pajtatulajdonosként a Kokas Katalin - Kelemen Barnabás hegedűművész és az Albitz Ágnes építész - Tárkány Kovács Bálint cimbalomművész házaspár a pajták sokszínű felhasználásról folytatott beszélgetést.

Az erdélyi csűrök építészetéről adott elő Esztány Győző, a pajtaépítészet nemzetközi példáit pedig Tóth Zoltán építész mutatta be. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa regionális pajtaprogramjáról Nagy Krisztián és Weyer Balázs beszélt. A Magyar Fesztiválszövetség kerekasztalának vendége volt Batta András, a Magyar Zene Háza igazgatója, valamint Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, a szakrális tér mint fesztiválhelyszín tematikát pedig Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál igazgatója és Gryllus Dániel (a Fatemplom Magyarföld képviseletében) tárgyalta. A konferencia másnapján a fesztiválszövetség rendes közgyűlése mellett az erdélyi csűrprogramról és a Pajtakult magyarországi pajtapéldáiról is szó volt.

Forrás: MTI


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.