Természetközeli élmények a sokoldalú fürdővárosban

Több száz gyermek és felnőtt vett részt az idei Európai Mobilitási Hét programsorozatán, Bükön.

Szeptember 16 és 22 között számos természetbarát program várta a helyi diákokat, hogy a nemzetközi törekvésnek megfelelően minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a tisztalevegő fontosságára, az autós közlekedés alternatív kiváltására. A hét nyitóeseménye „a csodálatos Répce-vidék” bemutatóhelyén, a Répcementi tanösvényen egy játékos vetélkedő volt, amelynek keretében több mint 60 diák adott számot környezetismeret tudásáról. A madár és növényfelismerő verseny mellett játékos formában ismerkedhettek meg az érdeklődök a környék jellegzetes faunájával és flórájával.

 A szerdai nap a sport jegyében telt, a „harapható” alpokaljai levegőn a Nordic Walking alaplépéseit sajátíthatták el a gyerkőcök, melyet egy kellemes túra keretében a gyakorlatban is ki lehetett próbálni. Izgalmas programnak bizonyult a másnapi „Drótszamár- szelídítés”, ahol több mint 100 iskolás ismerkedhetett meg a biztonságos közlekedés fontosságával, a közúti táblákkal, rendőri karjelzésekkel, majd számot is adhattak a tanultakról egy KRESZ-teszt kitöltésével. A délutánt egy kerékpáros ügyességi verseny zárta, ahol a büki rendőrőrs közreműködésével kialakított akadálypályán valóban szelídíteni kellett a „drótszamarat”. Pénteken a helyi hagyományoknak megfelelően, a zene és a tánc volt a főszereplő. A Kóczán ház udvarán a Boglya zenekar húzta a „talpalávalót”, táncba csábítva kicsit és nagyot.

 Tóth Tamás (a Büki MSK intézményvezetője)előadást tartott elődeink szokásairól, a táncok és a zene szeretetérő, népi értékeinkről. A bemutatót követően tesztkérdésekre válaszoltak a gyerekek, a legkisebbeket pedig egy csörgősipkás udvari bolond szórakoztatta a fajátékokkal kiegészített játszóházban. A szombat az öko szemlélet jegyében telt. A vállalkozó kedvű kalandorok két keréken járták végig az ŐkoKaland állomásait, pecséteket gyűjtve az ÖkoItinerbe, hogy a játékos túra végén átvehessék a Büki ÖkoKalandor oklevelet. 

Forrás: Vendég & Hotel


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.