Tipp Ukrajnában: irány Hévíz és Tapolca!

Egyre több ukrán utazót fogadnak az Ukrajnához közeli magyarországi régiók: Észak-Magyarországon például 24,6%-kal nőtt az ukrán vendégéjszakák száma 2014-ben. Különösen az egészségturisztikai szolgáltatások iránt érdeklődnek.

Két neves magyar gyógyhely – Hévíz és Tapolca – mutatkozott be március elején a Kárpát-Ukrajnai Ivano-Frankivszk városban a Magyar Turizmus Zrt. ukrán képviseletének, a Hunguest Hotels Zrt. és a Nadija vezető helyi tour operátor cég közös szervezésében. A választás azért esett erre a megyei jogú városra, mert a térségből egyre többen utaznak Magyarországra és elsődlegesen az egészségturisztikai lehetőségek iránt érdeklődnek. Az Ukrajnához közeli, észak-alföldi és észak-magyarországi régióra vonatkozó KSH-adatok szerint az ukrán vendégéjszakák száma Észak-Alföldön mindössze 1,4%-kal esett vissza a válság ellenére 2014-ben, Észak-Magyarországon pedig 24,6%-kal nőtt. A tények tükrében célszerű tehát Magyarország más gyöngyszemeit is bemutatni az ukrán utazóknak.

Az Ungvári Magyar Főkonzulátus és az Ivano-Frankovszki Tiszteletbeli Magyar Konzulátus támogatásával, Dr. Bodnár Zsolt és Visivanyuk Vaszil tiszteletbeli konzulok részvételével megvalósult szakmai prezentációra orvosokat, megyei egészségügyi vezetőket, valamint magyar programokat kínáló helyi utazási irodákat hívtak meg. Az ukrán orvosi és turisztikai szakma élénk érdeklődéssel fogadta a rendezvényt: a 110 fős létszám az előzetes várakozásokat is meghaladta. Bevezetésként Kabish Szvetlána az MT Zrt. kijevi képviselője tartott prezentációt Magyarország természetes gyógytényezőiről, egészségturisztikai lehetőségeiről, majd Dr. Lengyel László, a Tapolcai Kórház pulmonológusa ismertette az ukrán kollégákkal a tapolcai gyógybarlang és az ott folyó légzőszervi rehabilitáció sajátosságait. Dr. Lengyel László előadását követően a Hunguest Hotels Zrt. tapolcai és hévízi szállodai mutatkoztak be. A szemináriumról négy helyi és országos TV-csatorna adott hírt, a szervezők és az előadók több interjút is adtak.

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.