Tisztújítás a Magyar Természetjáró Szövetségnél

A következő négy évre új elnökséget választottak a küldöttek.

A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) május 21-én tartotta a 2016. évi rendes választmányi ülését, ahol a küldöttek titkos szavazással újra megválasztották elnöknek Garancsi Istvánt - olvasható a szövetség weboldalán.

A válaszmányi ülésen sor került az Alapszabály szükséges módosításaira, a 2015-ös év egyszerűsített beszámolójának és közhasznúsági jelentésének, a 2016. évi költségvetési tervének elfogadására, valamint a tisztújításra is.

A tisztújítás keretein belül nagy többséggel választották meg a szövetség elnökének újra Garancsi Istvánt. A választmányi ülés küldöttei megválasztották az elnökhelyettest, az elnökségi tagokat és az Ellenőrző Testület tagjait is. Dr. Seregi János (elnökhelyettes) mellett az elnökség tagjai lettek Asbóth Katalin, Csiba Ágoston, Mártonné Máthé Kinga, Nagy Zoltán Péter, Németh Imre, dr. Rosztóczy András és Szollár Domokos. Az Ellenőrző Testület vezetőjének Szabó Imrét, tagokká pedig Dúl Zitát és dr. Gyökeres Zoltánt választották.

Az újra megválasztott elnök beszédében kiemelte, hogy a szövetség feladatai között fontos fókuszpontok lesznek a közeljövőben a turistajelzés-festés, az irányjelző és információs táblák rendszerének újragondolása, valamint a szervezet életében az oktatás újjászervezése.

Tisztújítás a Magyar Természetjáró Szövetségben from Turista Magazin on Vimeo.


Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben

Körkép Budapest gyógyfürdőiről – ez várható 2025-ben 

Tény, hogy egyik legfontosabb turisztikai vonzerőnk, a fővárosi történelmi fürdőinek egy része felújításra szorul.
Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben

Kakasozás és pittyezés: majális a Skanzenben 

Májust gyakran nevezik zöld hónapnak, hiszen a természet, a fák és virágok újjászületésének ideje.
A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten

A gyönyörködtetés művészete – kiállítás Budapesten 

Három nő, három művészeti ág, egy közös nyelv: megnyílt a PRIMAVERA kiállítás a FISE Galériában.
Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál

Idén is Háromváros Kerékpáros Fesztivál 

Június 7-én és 8-án rendezik meg negyedik alkalommal Békéscsabán, Békésen és Gyulán a Háromváros Kerékpáros Fesztivált .
Programhegyek az Európa-napon

Programhegyek az Európa-napon 

Izgalmas programokkal és hasznos információkkal várják a szervezők az érdeklődőket az Európa-napon és az immár hagyományos EU-s futáson.
Kék Zóna Noszvajon

Kék Zóna Noszvajon  

Különleges eseménynek adott otthont a Nomád Hotel & Glamping.
Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat

Flash Award: lezárult a jelentkezés, már bírálják a pályázatokat 

Hatvanhárom pályázat érkezett a MaReSz idei versenyére.
Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar

Első önálló koncertjét adja Budapesten a skót sztárzenekar 

Június 11-én először lép fel önálló koncerttel Magyarországon a Biffy Clyro.
Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?

Miért olyan hatékony az ablakra ragasztható fólia?  

Egy hétvégi séta vagy reggeli kocogás során, ahogy a városban haladunk, láthatjuk, hogy rengeteg bolt kirakatán található fólia vagy valamilyen matrica. Ezek többféle célt szolgálhatnak, amelyek közül az első a figyelemfelkeltés. Ez egy jól bevált offline marketingeszköz, amit érdemes minden vállalkozásnak használnia.
Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.