Tisztújítás Miskolcon

Új vezetőség segíti a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület tagjait a COVID19 utáni újraindulásban.

A több mint 80 tagot, benne a Miskolc környéki települések önkormányzatait is magába foglaló egyesületnek tagjai Miskolc legjelentősebb szállodái és éttermei ugyanúgy, mint számos panzió és vendégház, valamint több attrakció is. Részben az elmúlt nyolc évi összehangolt, közös munka eredménye, hogy Miskolcon 2012 és 2019 között megduplázódott a vendégéjszakák száma ugyanúgy, mint az idegenforgalomból származó bevételek.

Az egyesület új vezetősége a tagok kétharmadának a szavazatai alapján került megválasztásra, így erős felhatalmazással kezdi el a munkáját. Az egyesület új elnöke az Avasi pincesoron található középkori étterem és történelmi pince, az Aranykorona Étterem tulajdonosa, Szendrei Mihály lett. Az elnökség tagjai a miskolctapolcai Fortuna Hotel tulajdonosa, Rejtőné Kovács Adrienn, az Uni-Hotel vezetője, Káelné Kovács Rita, a Dimenzió Borászat Kft és a Hetedhét pincészet tulajdonosa, Kovácsné Drabant Katalin, valamint a térség önkormányzatainak képviselőjeként Hazadiné Szilvási Mária.

A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület a miskolci turisztikai szervezet egyik tulajdonosaként részt vett a 2014-es desztinációfejlesztési stratégia elkészítésében, valamint a most véglegesítés alatt álló turizmusfejlesztési stratégia véleményezésében is, legfontosabb szerepe azonban a hálózatos szolgáltatásfejlesztések kidolgozásában és megvalósításában, valamint a turisztikai szektor szereplői részéről az összefogás erősítésében volt. Kiemelt szerepet játszott a tagjain keresztül a Miskolcot újrapozícionáló Miskolci Mosolyprogram megvalósításában, amelyhez az egyesület legtöbb tagjának munkatársai önként csatlakoztak.

A koronavírus járvány idején sem tétlenkedett a szervezet, közel 30 tagjának segített vírusvédelmi eszközök beszerzésével. A járványt követően az egyesület legfontosabb célja a stratégiai partnerség erősítése a miskolci önkormányzattal, hiszen a turisztikai szolgáltatók azok, akiknél lecsapódnak a vendégigények és a vendégpanaszok egyaránt a városi kínálattal kapcsolatban, így a vezetőség első kézből szerzett tapasztalatok alapján tud javaslatokat tenni az ágazatot érintő fejlesztési igényekkel és a turisztikai infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban. Szintén fontos cél a miskolci turisztikai szervezet, a MIDMAR Nonprofit Kft munkájának a segítése is. Az új vezetőség mindent megtesz a tagjai aktivizálásáért a most induló forgalomélénkítő kampány sikere érdekében, illetve bízik abban, hogy három év kihagyás után a miskolci komplex turisztikai minőségfejlesztési programot, a Miskolci Mosolyprogramot közös erővel indíthatják majd újra.

Miután az egyesületnek 13 Miskolc környéki önkormányzat is a tagja, az egyesület vezetősége kiemelten kezeli a Megyei Önkormányzattal és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamarával való stratégiai partnerség kialakítását. Az önkormányzatokkal való együttműködés során elsősorban az aktív- és ökoturisztikai kínálat hálózatos fejlesztése a cél, az épülő kerékpárút hálózathoz kapcsolódó kiegészítő infrastruktúra elemek fejlesztésével, ezek összehangolásával, illetve a közös promóciós lehetőségek kialakításával.

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.