Tizenöt éves a pécsi Kodály Központ

Az évforduló alkalmából a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. egész napos születésnapi programmal várja a családokat, zeneszeretőket és az épület rajongóit.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Kodály 15 – Családi nap során december 13-án délelőttől késő estig koncertek, színházi performanszok, rendhagyó épületbejárások és különleges előadások várják a látogatókat – díjmentesen!


Fotó: Zsolnay Negyed

A nap 11 órakor a gyerekeknek szóló Diótörő-koncerttel indul, ahol Varró Dániel és a Pannon Filharmonikusok vonósnégyese zenében és versben meséli el Csajkovszkij karácsonyi történetét. Ugyanekkor kezdődik a „Kulisszatitkok” házbejárás is, amely Európa egyik legjobb akusztikájú koncerttermébe enged betekintést – délután 15 órakor megismétlik a sétát.

Délután a Kodály Turisták című humoros, interaktív performansz szórakoztatja a közönséget 14 és 18 órakor, míg 15 órától az épület tervezői, Cságoly Ferenc és Keller Ferenc mesélnek a Kodály Központ születéséről. Bősze Ádám 16 órától zenei anekdotákkal fűszerezett előadást tart „Mozart bikiniben” címmel.

Este Henri Gonzo Bob Dylan-estje (18:00) és a beck@grecsó duó koncertje (19:30) zárja a programot. Egész nap zenei flashmobok és Varga Vince fényinstallációja színesítik az ünnepet – utóbbi 17 és 22 óra között kelti életre a Kodály Központ 15 évének legszebb pillanatait.


Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről

Felmentették Guller Zoltánt a Magyar Turisztikai Ügynökség éléről 

A hírt Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter péntek este a saját közösségi oldalán jelentette be.
Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás

Nyári varázslat Győrben: lampionos hajós felvonulás 

Tavaly ötven év után kelt újra életre a Lampionos Hajós Felvonulás Győrben.
Kultkikötő a Balatonnál

Kultkikötő a Balatonnál 

Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a Kultkikötő.
Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást

Válasz a digitális világra: helyette inkább nyári táboroztatást 

Tovább nő az igény a közösségi nyári élményekre.
Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.