Tízezer négyzetméternyi sör - új helyszínen a budapesti Oktoberfest

Új helyszínen, a Városligeti Műjégpályán várja a sörök és a fesztiválhangulat szerelmeseit a második budapesti Oktoberfest október 9. és 12. között.

A világhírű müncheni Oktoberfesten - ahol tavaly mintegy 6,5 millióan ürítették korsóikat az egyenként tízezer fős sátrakban - kizárólag német sörök fogyaszthatók, az ennek mintájára megrendezett budapesti programsorozaton azonban a német sörök mellett magyar kézműves termékeket és egzotikus országok söreit is megkóstolhatják a látogatók - mondta el a fesztivált beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Necz István főszervező.

Hozzátette, hogy sörös ételeket, és speciális eljárással zselésített italokat, vagyis különleges sör- és pálinkazselét is kínálnak a háromnapos rendezvényen.

A Budapest utca a főváros kedvelt szórakozóhelyeinek, pubjainak, street food egységeinek kínálatával készül, és a gasztronómiai élvezetek mellett szerephez jut a kultúra is: a Színházak főutcáján hat a Budapesti Operettszínház, a Thália Színház, az Új Színház, a Játékszín, a Karinthy Színpad és a Holdvilág Kamaraszínpad kínál előadásokat.

Koncertkavalkád

Összesen mintegy tízezer négyzetméternyi területet fed be sátraival az idei budapesti Oktoberfest, amelyen olyan előadók is színpadra lépnek, mint Fenyő Miklós, Korda György és Balázs Klári, Csepregi Éva, az Animal Cannibals, a Beatrice vagy Geszti Péter és a Gringo Sztár. De lesz sramliszínpad, esténként sváb utcabál, kalandpark és az Álomautó Múzeum nagyszabású autós showja is szórakoztatja a vendégeket.
A részletes program a www.oktoberfestbudapest.hu internetes oldalon található.

Az eredeti, müncheni Oktoberfest több mint kétszáz éves múltra tekint vissza: 1810-ben a München melletti Terézia-mezőn ünnepelték meg Lajos trónörökös, a későbbi I. Lajos király és Terézia Sarolta szász hercegnő házasságkötését, az ünnepségre pedig a város minden lakosa hivatalos volt. Az ezt követően szinte minden éven megrendezett fesztivál egyre nagyobb méreteket öltött, és világhírű népünnepéllyé vált.

Forrás: MTI


Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.