Közel kétezer futó a Kékestetőn

Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.

A futók két táv közül választhattak: a klasszikus, 11,6 kilométeres útvonal 671 méter szintemelkedéssel vezetett Mátrafüredről a Kékestetőig aszfalton, míg a 11,5 kilométeres Trail táv vadregényes erdei ösvényeken kanyargott izgalmas lejtőkkel és emelkedőkkel tarkítva, ugyanazzal a rajttal és céllal. Utóbbi futam egyben a 17. Hegyifutó Magyar Bajnokság is volt, amelyen több mint 60 hazai hegyifutó mérte össze az erejét.

Az esemény egyedülálló kihívást és páratlan természeti élményt kínált mindazoknak, akik el merték vállalni a csúcs meghódítását. Minden célba érkezőt egyedi befutóérem várt a Kékestetőn.


Fotó: Budapest Sportiroda

A versenyre több mint 1800 előnevezés érkezett 410 hazai településről. A résztvevők 68 százaléka férfi, 32 száazlék-a nő volt, Budapestről érkezett a futók 32 száazléka, Pest vármegyéből 17 százalék, Heves vármegyéből 9 százalék. Aktívak voltak a helyszínhez közelebbi vármegyék is: Borsod-Abaúj-Zemplénből 17 százalék, Hajdú-Biharból és Jász-Nagykun-Szolnokból összesen 12 százalék csúcstámadó indult el. A Csúcsfutást csaknem 1200-an, a Trail távot pedig több mint 620 futó választotta.

A mezőny gerincét a 41-50 év közöttiek alkották 37,40 százalékkal, őket követték szorosan a 26-40 éves futók 31,2 százalékkal.

A fiatalabb generációk mellett a szenior korosztály is szép számban képviseltette magát; sőt, idén szépkorú futók is nekivágtak a távnak: a klasszikus Csúcsfutás legidősebb résztvevője a 81 éves budapesti Pajor Bertalan volt, míg a hölgyek közül a 71 éves bátmonostori Szerletics Imréné bizonyított. A Trail legidősebb futója a 70 éves bordányi Borbély Imre, a legidősebb hölgy pedig az ausztriai Hart bei Grazból érkező 65 éves Horti Mária volt.

 

 


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.