Ők nyerték a 2024-es HAB-ot

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány által alapított díjra az Alkotói pályázat mellett Kutatói ösztöndíj kategóriában is lehetett nevezni, amelyekre összesen több mint 100 pályázat érkezett be. A szakmai zsűri végül Király Gábor Ártér télen c. alkotásának és Horváth Márk kutatói pályázatának ítélte oda az első helyezést.

A HAB Díjat 2023-ban alapította az MBH Bank Művészeti Alapítvány azzal a hagyományteremtő céllal, hogy egy kiválasztott művész számára alkotói támogatást nyújtson. Ennek értéke összesen nettó hárommillió-kétszázezer forint, amelyet a nyertes a mű megalkotása mellett művészi tevékenységének támogatására fordíthat. Az első helyezést elért koncepció a megvalósítást követően bekerül az Alapítvány és a HAB által kezelt banki műgyűjteménybe.

Az Alkotói pályázat mellett az Alapítvány újdonságként Kutatói ösztöndíj kategóriában is meghirdette a díjat annak érdekében, hogy hiánypótló, művészetileg releváns, a hazai és nemzetközi kulturális hagyatékhoz hozzájáruló kutatásokat támogasson összesen nettó kétmillió forint értékben, amelyet a nyertes pályázó a benyújtott kutatás megvalósítására, valamint annak publikálására használhat fel.

A két kategóriában több mint 100 pályázat érkezett be, közülük összesen 10, illetve 7 jelentkező került kiválasztásra a végső fordulóhoz. Az ünnepélyes díjátadón a döntősök pályázati anyagainak bemutatását követően a szakmai zsűri végül kihirdette a nyerteseket:

Alkotói pályázat kategóriában Király Gábor Ártér télen c. alkotása nyert.

A szakmai zsűri tagjai Dr. Bordács Andrea esztéta, művészetkritikus, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék vezetője; Sinkó István képzőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke; Szűcs Attila képzőművész; Vékony Délia művészettörténész, a HAB művészeti igazgatója voltak

Kutatói ösztöndíj kategóriában Horváth Márk Antropocén és spekulatív ökoesztétikák a kortárs magyar művészetben c. pályázatát találta legjobbnak az Ébli Gábor esztéta, a MOME Design- és művészetmenedzsment MA szakvezetője; Vékony Délia művészettörténész, a HAB művészeti igazgatója; Olajos Anna, a HAB szakmai vezetőjéből álló szakmai zsűri.

A zsűri és a két nyertes
A zsűri és a két nyertes
Fotó: HAB

Király Gábor kortárs magyar festőművész számos rangos díjat és ösztöndíjat nyert már, többek között 2005-ben a Derkovits-ösztöndíjat, 2006-ban a Strabag Festészeti Díjat, valamint a 2016-os Táblaképfestészeti Biennálé fődíját. 2020 és 2023 között az MMA Művészeti Ösztöndíjasa volt. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi kiállításoknak, művei megtalálhatók több jelentős magán- és közgyűjteményben.

A megvalósítandó nyertes alkotás egy olyan víziót tár fel, amelyben a káprázat életszerű motívumokkal telik meg: a vászonra készülő festmény egy ártéri részletet ábrázol, amelynek központi motívuma a folyó.

Király Gábor és Horváth Márk
Király Gábor és Horváth Márk
Fotó: HAB

Horváth Márk esztéta, filozófus és kutató, az Absentology filozófiai műhely és a POLI-P kutatócsoport társalapítója. Tizenhárom könyv, valamint számtalan hazai és nemzetközi folyóiratban megjelent esszé és tanulmány szerzője.

Nyertes kutatási tervének célja, hogy a kortárs magyar művészetben az antropocén és spekulatív ökoesztétikák megjelenését vizsgálja.

 


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.