Tovább bővítik a Millenáris Parkot

Újabb szakaszához érkezett a Millenáris bővítése; a zöld pihenőpark és a mélygarázs építését a korábban földfelszínig elbontott gyárépületek alapjainak eltávolításával folytatják – mondta a nemzetgazdasági miniszter, a II. kerület országgyűlési képviselője az MTI-nek, miután megtekintette az építkezést. A létesítmény látványterveit a jövő év elején mutatják be, a park és az 500 férőhelyes mélygarázs 2017-ben készülhet el – tette hozzá Varga Mihály.

A mélygarázs építése a Fény utca–Kis Rókus utca–Margit körút–Mamut II. Bevásárlóközpont által határolt területen folytatódik. A kivitelező napokon belül megkezdi a gyárépületek alapjának feldarabolását és elszállítását. Ez a munka várhatóan tavaszra befejeződik. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a bontást úgy ütemezik, hogy a Széll Kálmán tér felújítását ne hátráltassa, és a karácsonyi vásárlásokat se nehezítse parkolóhiány.



A politikus elmondta, hogy a munkálatokkal egyidejűleg környezeti állapotfelmérést is végeznek, mivel ezen a területen sok évtizeden keresztül ipari tevékenység folyt. Ennek ismeretében dönt majd a környezetvédelmi hatóság a beavatkozás szükségességéről és mértékéről. A park és a mélygarázs tervezésére, valamint a kivitelezéssel kapcsolatos egyéb mérnöki szolgáltatásokra nyílt közbeszerzési eljárás indult. A politikus hangsúlyozta: a Fény utca gépjárműforgalmának elvezetésére a tervezőnek olyan megoldást kell találnia, hogy a Millenáris régi és új része között a gyalogos átjárás zavartalan lehessen. Így az új pihenőpark teljes egységet alkot majd a Millenáris korábban megépült részével. Az 500 férőhelyes mélygarázs engedélyezési tervei a jövő év elejére készülnek el.

A budai Millenárissal szerves egységet alkotó pihenőpark, valamint a mélygarázs 2017-ben készülhet el, jelentősen javítva a környék lakóinak életminőségét – szögezte le Varga Mihály.

A kormány 2013-ban határozott arról, hogy a Budapest II. kerület, Margit krt. 85-87. alatt található ingatlanon, az egykori Ganz-gyár és ipari minisztérium helyén közpark létesüljön. A forgalmas környék átszellőzését akadályozó, jó ideje használaton kívüli monstrumokat 2015 tavaszára bontották le a földfelszínig.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.