Tovább bővül a turisztikai központ Kengyelen

Tovább bővül a Kengyel-Bagimajor Turisztikai Központ, a beruházásra 250 millió forintot nyert el a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a helyi önkormányzat - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település alpolgármestere az MTI-vel.

Németh Lajos elmondta: a támogatói okirat aláírása után kezdődik a beruházás előkészítése, a kivitelezés időpontjáról később tudnak tájékoztatást adni. A turisztikai központ területén levő kúria mellett új közösségi tér épül majd egy 40 négyzetméteres, rendezvényteremmel és mosdókkal ellátott fogadóépülettel, valamint egy szabadtéri főzésre alkalmas területtel. A 19. században épült mázsaház babakocsitárolóként és kerékpárkölcsönzőként funkcionál ezután - ismertette. Tájékoztatása szerint a beruházásra azért van szükség, mert egyre nagyobb az érdeklődés a különböző rendezvényeket szervezők részéről a szélmalom környezete iránt. A közeli települések oktatási intézményeiből is gyakran érkeznek gyermekcsoportok a turisztikai központba.

 

Németh Lajos felidézte: a turizmus fellendült két éve, amikor átadták az 1800-as évek közepén épült műemlék szélmalom és a kúria megújult épületét Kengyel-Bagimajorban. A beruházás az önkormányzat által a TOP pályázatán elnyert 110 millió forint támogatásból újult meg a Kengyel-Bagimajor turisztikai értékeinek megőrzése elnevezésű projekt részeként. A turisztikai központ területén található egy tanösvény is, ismeretterjesztő és tájékozódást segítő táblákkal, egy természetfotós labor, valamint madárleshelyek - közölte az alpolgármester.

A polgármesteri hivatal honlapján olvasható tájékoztatás szerint a régi kúria épületében a látogatók kipróbálhatják a többi között a cirok alapanyagú kosárfonást, a seprűkészítést, és a szőnyegszövés mesterségével is megismerkedhetnek. A szélmalom legalsó szintjén bemutatják a malmok jelentőségét, valamint a kengyeli malom történetét és működését. A második szinten a látogatók információs táblákon tekinthetik meg a malomkövek működését és a zsákolás módját, míg a legfelső szinteken megismerhetik a malomvitorlák tartószerkezetét és forgó részeit. A kunhalmon tett séta alkalmával látható a műút túloldalán húzódó, egykori Tisza-mederből kialakított halastórendszer. A mintegy 350 hektáros vízfelületen intenzív halgazdálkodás folyik, a terület ennek ellenére értékes madárvilágnak ad otthont, madármegfigyelési lehetőséget kínál. A halastónak az őszi madárvonuláskor is kiemelkedő a szerepe - írták.

Forrás: MTI


TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői

TKI index: enyhén negatívnak érzékelték helyzetüket az ágazat szereplői  

A szolgáltatási szektor - és benne a turizmus - továbbra is sokkal jobban teljesít, mint a gazdaság többi szektora.
Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap

Budapest gyógyfürdőibe csábít az amerikai szaklap  

A magyar főváros termálkincseiről is beszámolt az amerikai turisztikai szaklap.
Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása

Megnyílt a Néprajzi Múzeum minden eddiginél nagyobb állandó kiállítása 

A 3600 műtárgyat bemutató tárlat október 11-től látogatható.
Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week

Elstartolt a kreativitás legnagyobb ünnepe - dübörög a Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szervezésében, 2024. október 10-én vette kezdetét az ország legnagyobb designfesztiválja, a Budapest Design Week.
Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál

Turisztikai fejlesztések indulnak a Pallavicini-kastélynál 

A közlemény szerint a fejlesztések 319 millió forintos költségeit uniós támogatás fedezi, a munkálatok a kivitelezési szerződések aláírása után kezdődhetnek meg.
Acappella zene ünnepe Szegeden

Acappella zene ünnepe Szegeden 

A XVII. Fool Moon Acappella Fesztiválon a műfaj legjobb hazai képviselői és nemzetközi nagyágyúi lépnek majd fel, együtt bemutatva a vokális zene gazdag világát.
Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.