További felújítás vár a körmendi Batthyány-kastélyra

A várkertben lévő egykori vadászlak felújításával és a színház épületének megújításával folytatódik a körmendi Batthyány-kastély épületegyüttesének felújítása - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Rába-parti kisváros polgármestere.

Bebes István (Fidesz-KDNP) elmondta: a Norvég Alap által kiírt pályázaton nyert a város csaknem 147,3 millió forintot, amihez 7,7 millió forint saját erőt adott hozzá az önkormányzat, így 155 millió forintból újulhat meg az épület, amelyet a jövőben ökológiai és kulturális célokra szánnak, többfunkciós közösségi tereket és kiállítótereket hoznak létre benne.

Hozzáfűzte: az 1884-ben épült vadászlak jelenleg nagyon leromlott állapotban van, ezért teljesen felújítják a műemléki épület homlokzatát, a tetőszerkezetet, kicserélik a nyílászárókat és a gépészetet, valamint az akadálymentesítést is elvégzik.

A funkcionális terek kialakításánál az elsődleges szempont, hogy a Batthyány örökség természetvédelmi része bemutathatóvá váljék - közölte a polgármester.



Bebes István tájékoztatása szerint a projekt része a vadászlakot övező kastélypark egy részének megújítása is, helyreállítják a környezetne illeszkedő sétautakat és zöldterületeket is.

A polgármester szólt arról is, hogy idén tovább folytatódhat a Batthyány Örökségközpontot és a színházat is magában foglaló kastélyszárny felújítása is.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly 800 millió forintos beruházással a Nyugat-Dunántúli Operatív Program támogatásával újították fel az egykori lovarda épületét, ahol turisztikai fogadóközpontot alakítottak ki. Most a színháztermen a sor, amire korábban szavai szerint azért nem volt lehetőség, mert az uniós projekt nem tette lehetővé színházi funkció kialakítását.

A magyar kormány 500 millió forintos támogatásának köszönhetően augusztus közepéig felújítják a színházterem nézőterét és színpadát, lecserélik az elavult fény- és hangtechnikát, korszerűsítik a színpadhoz tartozó szociális helyiséget, valamint a nézőtér fűtését, hűtését és szellőztetését.

A színházterem így alkalmassá válik kisebb díszletigényű előadások bemutatására, filmvetítésekre, könnyűzenei koncertek, kisebb hangversenyek, valamint városi és iskolai rendezvények megtartására.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.