Tunéziai fellépő a Magyar Zene Házában

A januárban átadott Magyar Zene Háza egy őszi programsorozat keretében izgalmas szakrális koncertre invitálja a tunéziai zene rajongóit. 2022. november 5-én szombat este Ghalia Benali művésznő segítségével bepillantást nyerhetünk egy röpke időre az arab zene rejtelmeibe.

Ghalia Benali nemcsak az észak-afrikai arab zene, hanem a kortárs világzene egyik legsokszínűbb egyénisége. Különböző művészeti ágakban alkot sikeresen: a zene és a tánc mellett fest, ír, de színészként is feltűnt több filmben is. 2020-ban megjelent lemezének címe, a Call to Prayer, az iszlám istentiszteletre való felhívásra, az arab „adhan” szóra vezethető vissza. Ezt a lemezt mutatja be a Zene Házában az osztrák viola da gamba művésszel, Romina Lischkával együtt.


A tunéziai-belga Ghalia Benali életét gyerekkorától kezdve meghatározza a zene. Művészi pályáját 1992-ben kezdte, s ma már nemcsak énekesként, zeneszerzőként, hanem festőként, tervezőként, íróként és színésznőként is jegyzett alkotó. Művészetét a különböző zenék és kultúrák, a hagyományos és az új stílusok összekapcsolása, illetve műfajokon átívelő előadói érzékenység jellemzi. Emlegették már többek között „karthágói Aretha Franklinként”, „a szél lányaként”, és „az arab kultúra nagyköveteként” is. Legutóbbi lemeze 2020-ban jelent meg Call to Prayer címen, ami utalás az arab adhan szóra. Az adhan az iszlám istentiszteletre való felhívás, melyet a müezzin egy nap ötször recitál a minaret tornyából. És bár melizmái megzavarják a muszlimok napi tevékenységét, ezzel egyidőben arra ösztönzik őket, hogy szánjanak időt az életükből, ha csak egy-egy pillanatra is, a spiritualitásra, az elmélyülésre. A művésznő a tőle megszokott módon mesélni fog az adhan kulturális és művészeti hátteréről és jelentőségéről – mindezt angol nyelven. Részben a müezzin hívó szava és annak a hívekre gyakorolt hatása jelentette az inspirációt Ghalia Benali számára is, aki lemezéhez alkotótársul hívta az osztrák viola da gamba művészt, Romina Lischkát.

A két előadót összeköti, hogy mindketten rajonganak a 17. századi francia zeneszerző és viola da gamba-játékos, Marin Marais, valamint az ő titokzatos mestere, Monsieur de Sainte-Colombe iránt, ráadásul Romina Lischka tanulmányozni kezdte az ősi hindu zenei stílust, a Dhrupadot is. Innen szinte egyenes út vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a viola da gamba bársonyos hangja és az ősi indiai dallamok bensőséges jellege ugyanúgy elmélkedésre és meditációra ösztönözheti a hallgatóságot, mint ahogy a müezzinek éneke teszi azt a muszlimokkal, napjában ötször. A triókoncert harmadik szereplője a jazzképzettségű, de inkább tradicionális és globálzenei projektekben aktív belga Vincent Noiret.


Ghalia Benali koncertje izgalmas élménynek ígérkezik, nemcsak a világzene rajongóinak, hanem azoknak is, akik a zene által elmerülnének a spiritualitásban és a meditációban. Jegyeket a Magyar Zene Háza weboldalán lehet vásárolni.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.