Turisztikai attrakciókkal és szállásokkal gazdagodott Észak-Magyarország

Jó úton halad az idegenforgalom, kedvezőek az esztendő első kilenc hónapjának eredményei Észak-Magyarországon – hangsúlyozta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője Szilvásváradon. A tavalyi hasonló időszakhoz képest 9,5 százalékkal nőtt a vendégek száma, és 5,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a térségbe látogatók. Ezek eddig túlszárnyalták az országos eredményeket.

A közkedvelt kiránduló- és üdülőhelyen, Szilvásváradon, a négycsillagos Szalajka Liget Hotelben tartott konferenciára Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyéből érkeztek turisztikai szakemberek, akik a régió különböző tájegységeiben megvalósított attrakció- és szálláshelyfejlesztésekről szerezhettek fontos információkat. Kelecsényi Péter, a Hollókői Világörökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy tovább gazdagodott a Nógrád Geopark és megnyitották a Geo Család Házát. A környéket pedig gyalogosan, lóháton és kerékpárral is bejárhatják az érdeklődő turisták. Azt is kiemelte, hogy Hollókőn az elmúlt időszakban kétmilliárd forint értékben valósítottak meg idegenforgalmi fejlesztéseket. Többek között a helyi néprajzi elemeket felhasználva építettek játszóteret, amely gyors népszerűségre talált a gyerekek körében. Emellett interaktív palóc játszóházat, továbbá kalácsos házat is nyitottak. Felújították a várat, ahol jövőre már középkori vacsoraesteket is rendeznek, a következő évben pedig átadják az új, négycsillagos hotelt, ahol többféle szolgáltatással várják majd a vendégeket.

Újdonságok a Mátrában, Egerben és a Gyógyvizek Völgyében

Az elmúlt időszakban jó néhány fejlesztéssel gazdagodott hazánk legmagasabb hegyvidékének turizmusa – mondta Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú egyesület menedzsere. Egyebek mellett megújult a galyatetői kilátó, és átadták az új turistacentrumot is. Parádsasváron ifjúsági szállót, panziót, illetve kalandparkot létesítettek. Ásványház nyílt Mátraszentimrén és ásványmúzeum Gyöngyösorosziban. A Mátrában 85 kilométer hosszú kerékpárutat festettek fel, a mátrai borvidék központjában, Gyöngyösön megújult a Borpalota, ahol látványpincét is nyitottak. Mindezeken kívül Mátraszentistvánon elkezdték a sípark fejlesztését is.

Egerben, a Nemzeti Emlékhelyen, a borvidéki központban és fürdőcentrumban befejeződött a belváros rehabilitációs programja – emelte ki tájékoztatójában Hegedűsné Majnár Márta, a városi turisztikai nonprofit Kft. ügyvezetője. Tart a vár felújítása, ahol idén – többek között – újdonságként várfalsétányt alakítottak ki. A kerekezők örömére kerékpárutat is építenek, és elkészült az Érseki Palota és Turisztikai Látogatóközpont. Ez a létesítmény XXI. századi köntösben jövőre nyitja meg kapuit a vendégek előtt.

A Gyógyvizek Völgyében Egerszalókon és Demjénben is fontos fejlesztések valósultak meg – mutatott rá Szádeczky Kornélia TDM menedzser. Ma már a szállodákban hat helyszínen több mint hatvan féle szolgáltatást kínálnak. Idén nyitották meg Demjénben az európai színvonalú Cascade Barlangfürdőt, amely gyorsan népszerű hely lett, és eddig négyszázezer vendég látogatta meg. Ebben az évben a Gyógyvizek Völgye TDM megújította honlapját, amelyen magyar és angol nyelven tájékoztatnak a jeles rendezvényeikről, gasztronómiai programjaikról. Ebben az évben futóversenyt is rendeztek, amelyet jövőre is szeretnének megismételni. Demjénben pedig új attrakcióként falmászók vehettek birtokukba a riolittufa-bányát. Jövőre ugyancsak ebben a faluban Gyógytea Házat is létesítenek.

Fürdőfejlesztés a Zsóryban, Családi-napok Szilvásváradon

Az idén és 2016-ban is folytatódik Mezőkövesden a Zsóry-fürdő fejlesztése – jelentette ki Lázárné Csirmaz Henriett, a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület elnöke. Fedett élményfürdőt, korszerű beléptetőrendszert, sportpályát, vendéglátóegységeket létesítenek. Nemrég adták át a fürdő területén a Pandora Zsóry apartmanokat. Ott tizennyolc jól felszerelt kőházat nyitottak, amely jövőre már teljes kapacitással működik. Azt is kiemelte, hogy 2016-ban immár 15. alkalommal rendezik meg a Matyó Húsvétot, illetve bővítik a híres mezőgazdasági gépmúzeumot is. Ott múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd.

Szilvásvárad ebben az évben is népszerű volt a turisták körében – hangsúlyozta Tóth Andrea, a helyi idegenforgalmi egyesület menedzsere. Szilva-napot tartottak és különleges derelyét készítettek, emellett újdonságként Családi-napokat, illetve Retro-, valamint Country-hétvégét is tartottak gasztronómiai élvezetekkel egybekötve. A Szalajka-völgyben információs ház nyílt, és bővült a kedvezményeket nyújtó Szilvásvárad-kártya elfogadóhelyeinek listája is. A következő évben nagyszabású lovasturisztikai fejlesztés kezdődik a faluban.

Az ismert fürdőhelyen, Bogácson is továbbfejlődött az idegenforgalom. Marczis Zsófia, a helyi turisztikai és szolgáltató nonprofit közhasznú kft. ügyvezetője elmondta, csúszdaparkot létesítettek, továbbá megnyitották a fiatalok terét a megújult egészségház mellett. A fürdő közelében műfűvel borított labdarúgópályát is építettek. A jövőben a kerékpáros turizmust is szeretnék fejleszteni és ehhez támogatásért pályáznak. A következő évben megújul a gyógyfürdő bejárata, és korszerűsítik az öltözőépületet. A szálláshelyek számát pedig nyolc ikerfaházzal bővítik a kemping területén. Mindezek mellett tavasztól késő őszig különböző rendezvényeket terveznek tartani.

Avalon-park nyílt Miskolcon, Ecetmúzeum Tarcalon

Miskolc és környékéről Kupcsik Sarolta, a helyi idegenforgalmi marketing nonprofit közhasznú kft. TDM munkatársa elmondta, hogy a tavalyihoz képest a hazaiakon kívül a cseh, a román, az orosz, az ukrán vendégéjszakák száma nőtt a városban és környékén. Idén augusztusban adták át a megújult diósgyőri várban a Lovagi Tornák Terét, a miskolctapolcai strandfürdőben pedig két medencét újítottak fel. A fejlesztés folytatódik azzal, hogy családi élményfürdőt hoznak létre. Az utóbbi időben népszerű lett a Miskolc és Lillafüred között található Baráthegyi Majorság is, ahol szálláshelyek várják a turistákat.

Szólt arról is, hogy Tapolcán az idén készült el az Avalon-park, amely a gyerekek kedvenc játszóhelye lett. A szép természeti környezetben mini gokartpálya működik, emellett elektromos kis vonatra is felszállhatnak a vendégek. Lillafüreden a volt laktanya területén pedig sport- és kalandparkot nyitottak. A következő évben az Avalon-parknál nyitják meg azt a négycsillagos szállodát, amely konferenciaközpont is lesz.

Manapság Tokaj térségében is több újdonsággal találkozhat a látogató – emlékeztetett Ladomérszky László, a Tokaj-Hegyalja-Taktaköz-Hernádvölgye Idegenforgalmi Egyesület menedzsere. Kiemelte a regéci vár rekonstrukcióját, ahol például kiállítóhelyet is nyitnak. A község központjában pedig látogatóközpont épül, valamint történelmi játszótér és ügyességi pálya is lesz. Tarcalon idén adták át a nyolc és fél méter magas, gránitból készült Krisztus-szobrot, melyhez korszerűsítették az utat és este kivilágítva is láthatják az alkotást az érdeklődők. Emellett felújítják a Teréz-kápolnát is. Bodorogkeresztúron elsőként az országban nemrég nyílt meg az Ecetmúzeum, az Acetánia, ahol az ételízesítő folyadékkal ismertetik meg a látogatókat. Tokajban november elején tárta ki kapuit a Világörökségi Bormúzeum, és alig egy éve látogathatják a fesztivál katlant. Ezt egy addig kihasználatlan bányakatlanban alakították ki, ahol színházi előadásokat tartanak. Az eltelt egy esztendőben 12 ezer turista látogatta ezeket.

Bosch Ágnes, a Sárospatak Információs Iroda vezetője arról számolt be, hogy a városban elkészült a felújított főtér, amely a Virágos Magyarországért Mozgalom különdíját nyerte el. A Bodrogon szabadstrandot nyitottak, illetve a víziszínpadon különböző rendezvényeket tartottak, jövőre pedig bormúzeumot is nyitnak. Tolcsván megújult a kastély, Cigándon pedig a hagyományőrzésre fordítanak nagy hangsúlyt,

A Futrinkával vonatoznak Sátoraljaújhelyen

Sok vendég fordult meg Sátoraljaújhelyen és környékén is – mondta Blanár Róbert, a Tokaj-Hegyalja-Zemplén- Abaúj Térségi TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője. Felújították a Magyar Kálváriát és ki is világították ezt az emlékhelyet. Ennek a közelében találni a zsólyomi pincesort, amely felújított köntösben fogadja a vendégeket. Átadták az Alsó-hegyközi tanösvényrendszert, ahol kerékpározhatnak is a turisták. A városban kedvelik a Futrinka elnevezésű kisvonatot, mellyel egész napos élménysorozatban vehetnek részt a látogatók.

Blanár Róbert arról is beszélt, hogy mindezek mellett tart a füzéri vár, illetve a füzérradványi kastély felújítása is. A rekonstrukcióval háromszintes lett a várépület, amely XVI. századi hangulatot áraszt. Az Abaúji-térségben szálláshelyekkel és gasztronómiai élményekkel várják a turistákat. Telkibányán és Vizsolyban pedig továbbra is a történelmi hagyományokra építik a turizmust.

Idén immár két évtizede annak, hogy világörökségi területnek nyilvánították Aggteleket és környékét – emlékeztetett Bacsó Zsolt, a helyi nemzeti park igazgatóságának osztályvezetője. Az ökoturizmus jelentőségét méltatta, de kiemelte a kerékpárosok, a fotósok és a kulturális értékeket keresők érdeklődését is. Úgynevezett Zöld Pont irodákat nyitottak a Zempléni Tájvédelmi Körzetben, de a jövőben fontos a bemutatóhelyek és tanösvények felújítása is. Rámutatott, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a legnagyobb projekt a Baradla-barlang fogadótérségének ökoturisztikai fejlesztése lesz. Emellett világörökségi fogadóközpontot alakítanak ki Aggteleken. Már elkezdték a barlangi egészségturizmus feltételrendszerének a kialakítását is, a helyi termékek erősítésére pedig tovább fejlesztik a Nemzeti Park Védjegyet. A következő évben harminc éve lesz annak, hogy a hucul ménest létrehozták, amelyből jelenleg 250 egyeddel rendelkeznek. Ez a Kárpátokból származó kistermetű, de igen strapabíró lófajta Aggteleken található. Az állomány fenntartása mellett turisztikai programokra is hasznosítják ezeket az állatokat.

A konferencia záróbeszédében Molnár Anita igazgató köszönetet mondott az északi régióban tevékenykedő turisztikai szakembereknek az idei munkájukért.


Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.