Turisztikai szereplők működnek együtt a főiskolával

A BKF Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézete a minél szorosabb és naprakészebb iparági kapcsolatok oktatásban való integrálásának egy fontos elemeként meghirdette másodéves és mester hallgatói számára a Példakép Programot.

A Példakép Program célja, hogy a résztvevő hallgatók bepillantást nyerhessenek szakmájuk mindennapi működésébe. A Programban résztvevő hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy nyomon követhessék szakmájuk egy jeles képviselőjének egy teljes munkanapját, ezáltal olyan információkhoz és gyakorlati tanácsokhoz juthassanak, melyekkel komoly munkaerőpiaci előnyre tehetnek szert

Az intézet vezetője, Puczkó László elmondta, hogy a Programban való részvétellel a hallgatóknak nem csak arra nyílik lehetőségük, hogy olyan kérdéseket vessenek fel a szakma képviselőjének, melyekre másként nem lenne módjuk, hanem arra is, hogy szakmai kapcsolatrendszerüket bővítsék, mialatt olyan munkahelyi kulisszatitkokba tekinthetnek be, melyek a pályakezdők számára egyébként rejtve maradnak. A 2014-2015-ös tanév iparági példaképei, akiknek a BKF előzetesen is megköszöni támogatásukat és részvételüket a programban, az alábbiak:

Hotelmenedzsment szakirány: Szabó József (értékesítési igazgató, Hunguest Hotels Zrt.) és Patakfalvi Réka (szállodaigazgató, Hotel Parlament)

Gasztronómia szakirány: Fenyvesi Norbert (fejlesztési menedzser, DunaPro Drink Kft.)

Hivatásturizmus és rendezvénymenedzsment szakirány: Siklósi Csaba (értékesítési igazgató, Lagardére Unlimited Stadium Solutions Kft.)

Egészségturizmus szakirány: Móricz Szilvia (értékesítési és marketingigazgató, Aquaworld Zrt.)

Desztináció és örökségmenedzsment mester program: Furkóné Szabó Mariann (Nyíregyháza Turisztikai Nonprofit Kft. vezetője)


Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen

Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.