Új faállomány és felújított híd a Pilisi Parkerdőtől

Az erdészetek minden elültetett fával, minden fejlesztéssel a jövő fenntartható erdőit építik. A Kisoroszi szigetcsúcs határidő előtt befejezett erdőtelepítése, a Kalicsa-patakon átívelő híd megerősítése és a dunabogdányi Pálóczki-rét mellett elhaladó Kéktúra-útvonal látképének javítása – ezek a Pilisi Parkerdő Zrt. aktuális szakmai lépései Visegrád környékén.

A Kisoroszi szigetcsúcson található puhafás ligeterdőt annak idején invazív fafajok (zöld juhar, amerikai kőris), valamint nem őshonos fafajok (gyalogakác, ezüstfa) uralták. A terület kezelésére megbízást kapott az önkormányzattól a Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészete. A parkerdő ezután 2012-ben őshonos fa- és cserjefajokkal megkezdte a faállomány lecserélését, a nagyrészt zöld juharból álló állomány természetvédelmi szempontú letermelését, mert az invazív fafajok miatt természetes úton nem lehetett az erdőfelújítást végezni. Az erdei ökoszisztéma egyensúlyát figyelembe véve holt fát is hagytak a területen, hogy az a védett rovarfajok számára továbbra is táplálékként és élőhelyként szolgáljon.

A következő esztendőben ritkaságnak számító fekete nyárral, fehérnyárral, kutyabengével és veresgyűrűs sommal befejeződtek az ültetések. A 2013-as rekordárvíz során nem érte károsodás az erdőt, holott helyenként 4 méteres vízoszlop is állt a területen. Ez bizonyítja, hogy megfelelő fafajok kerültek a helyükre. Az elegyes fafajú erdők ugyanis nem csak a természeti csapásokkal szemben ellenállóbbak, 50-100 éves távlatban könnyebben, természetes módon alkalmazkodnak a klímaváltozásokhoz is. A Kisoroszi szigetcsúcs erdejét az erdészeti hatóság ráadásul a kiszabott határidőnél korábban nyilvánította befejezett erdősítésnek, vagyis nem csak a természet próbáit állta ki.

A Visegrád-környéki természetjárók ezen kívül még két befejezett fejlesztésnek örülhetnek: a Kalicsa-patakon átívelő hidat teljes egészében felújították, a korábbi faszerkezetű padlót nagyobb teherbírású szerkezetre cserélték. A turisztikai szempontból frekventált helyen lévő létesítmény már a kirándulók rendelkezésére áll. Tahitótfalu felől páratlan szépségű szakasz tárul a túrázók elé, és a piros kerékpáros útvonal is erre kanyarog.

A Dunabogdány községhatárában található Pálóczki-rét mellől pedig elbontották a 2004-ben ültetett facsemeték védelmét szolgáló kerítéseket. Ennek köszönhetően mostantól szebb lett a táj- és változatosabb az erdőkép, mivel kocsánytalan tölgy mellett őshonos pionír fajok is megjelentek, ami természetvédelmi szempontból mindenképpen üdvös.

Az Országos Kéktúra itt található szakaszáról, a közeli piros sáv és kék kereszt turistautakról, illetve a zöld bicikliútról is megtapasztalható a Pilisi Parkerdő Zrt. örökerdő kezelésének eredménye: a vadregényes, változatos erdőélmény.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.