Új helyen hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően a cirkuszi munkát maguk mögött hagyva szafariban tölthetik megérdemelt pihenésüket. Magyarország egyetlen autós szafari- és élményparkja április 14-től várja látogatóit Nagykőrösön, Budapesttől kevesebb mint egyórányira - tudtuk meg az üzemeltetőtől.  

„A Richter Safari Park egy folyamat eredménye, mely során a modern állatvédelmi elvárásoknak teszünk eleget: családtagként szeretett vadállatainkat kivonjuk a cirkuszi munkából. A parkban számukra ideális környezetben folytathatják életüket, miközben a közönséggel való kapcsolatuk is megmarad. A jóllétüket szolgálja az is, hogy továbbra is megszokott ápolóik gondoskodnak róluk.

Sajátjaink mellett lehetőségünk lesz más cirkuszok állatait is befogadni, akár külföldről is. Időt és energiát nem kímélve, több mint egy éve készülünk a megnyitóra. A nagykőrösi szafari létrehozásával - amelyhez már az állatkerti engedélyt is megkaptuk - gyerekkori álmom válik valóra" - nyilatkozta Ifj. Richter József cirkusz- és szafaripark-igazgató, aki azt is elárulta, hogy lovakkal és egyéb háziállatokkal természetesen továbbra is folytatják a cirkuszi előadásokat. A Magyar Nemzeti Cirkusz országos turné premierje március 11-én lesz - idén először vadállatok nélkül - Budapesten.

A területen az autós szafari mellett egy élményparkot is létrehoztak, ahol egész napos programok várnak mindenkit. A harmincméteres óriáskerékről, a Safari Eye-ról madártávlatból csodálhatjuk meg az elénk terülő egzotikus látványt; az állatsimogatóban az autóból kiszállva közvetlen közelről lehet találkozni olyan állatokkal, mint például a kenguru vagy a láma. Emellett a cirkuszsátorban az artisták naponta többször, negyvenperces műsorral szórakoztatják a nagyérdeműt, és a műsor végén a gyerekek kipróbálhatják a cirkuszi eszközöket.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.