Új Sissi-relikviák láthatók a Gödöllői Királyi Kastélyban

Megérkeztek Erzsébet királyné személyes bútorai, fésülködőasztala és üveges vitrinje a Gödöllői Királyi Kastélyba. A Nemzeti Kastélyprogram és a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. segítségével Németországból visszavásárolt műtárgyakkal a közönség már péntektől találkozhat a kastély állandó kiállításában.

Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a kastély igazi Sissi-kultuszhelyként működik. Az épület jubileumot is ünnepel, hiszen harminc éve hagyta el a szovjet hadsereg, majd 1996-ban nyitott meg - bár először még csak részben - a látogatók előtt. Az évfordulóhoz kapcsolódik a két különleges bútor érkezése is, amelyeket a Nemzeti Kastélyprogram és a NÖF segítségével sikerült visszavásárolni - közölte Ujváry Tamás.

Virág Zsolt az általa miniszteri biztosként felügyelt Nemzeti Kastélyprogramról és a Nemzeti Várprogramról szólva elmondta, azok nemcsak az épületek helyreállítását, hanem azok szellemi rehabilitációját is célozzák. Ehhez tartozik, hogy a fellelhető egykori berendezési tárgyak is visszakerüljenek a falak közé - jegyezte meg. Elmondása szerint Erzsébet királynő egykori fésülködőasztala és üvegezett vitrinje egy németországi aukción bukkant fel, ahol kikiáltási áron sikerült őket visszavásárolni, péntektől pedig már a közönség is találkozhat a műtárgyakkal a kastély állandó kiállításában a királyné öltöző-, illetve írószobájában.

Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gödöllői Királyi Kastély is csatlakozott a Kastélykártya programhoz. Az ingyenesen kiváltható Kastélykártya 20 százalék kedvezmény nyújt a csatlakozó intézmények állandó belépőinek árából, és további kedvezményeket biztosít a kastélyok vendéglátóegységeiben, ajándékboltjaiban, esetenként pedig lehetővé teszi a részvételt exkluzív rendezvényeken is - mondta el Glázer Tamás.

Forrás: MTI


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.